Jól állnak a moszkvaiak az online flörtölésben

Moszkva a világ második „Legflörtölősebb Városa” a badoo.com internetes közösségi oldal felmérése szerint, tájékoztat a Ria Novosztyi hírügynökség.

A rangsort az egy hónap alatt kezdeményezett online flörtölések száma alapján állították össze, amiben csak Athén városa tudta Moszkvát megelőzni. 12 millió ember vett részt a kutatásban világszerte. Az eredményeket tekintve az orosz főváros nem sokkal maradt le hiszen a moszkvaiak havonta átlagban 25,5 flörtölést kezdeményeznek, míg az első helyezett athéniak 25,7-et.

Ez is jelzi az internetes technológiák elterjedését Oroszországon belül, ami különösen fontos lehet Medevegyev elnöknek, hiszen számára az egyik kiemelt cél a technológiai fejlődés kiszélesítése és fejlesztése az országban. Amint a tavaly júniusi Szentpétervári Gazdasági Fórumon elmondta, ambiciózus terve, hogy a lakosság 90 százaléka rendelkezzen internet kapcsolattal, bár konkrét határidőt egyelőre nem tűzött ki. Ez az arány most 30 százalék Oroszországban.

Rózsa József

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »