Chile: egy évvel a földrengés után

Pontosan egy évvel minden idők negyedik legnagyobb földrengése után a lazarillo.hu spanyol-magyar kulturális portál utánanézett, hogyan halad az újjáépítés Chilében: a munkálatok nyilvánvalóan klasszisokkal jobb a haitinél, de nem mindennapi politikai feszültségeket okoz a katasztrófákkal övezett első évet letudó Sebastián Pińerának.

2010. február 27-én a Richter-skála szerinti 8,8-as erősségű földrengés sújtotta Chilét, 523 (más adatok szerint 524) halottat, 25 eltűntet, 800 ezer károsultat és mintegy 30 milliárd dolláros veszteséget hagyva maga után, mely utóbbi az éves GDP 18%-ának felel meg.

A százezer atombomba erejével felérő rengés 220 ezer épületet károsított meg, melyek mintegy felét nem lehetett helyreállítani – 76 ezren voltak kénytelenek szükséglakásba költözni. Pińera elnök a katasztrófa egyéves évfordulóján úgy nyilatkozott, az újjáépítések mintegy felével végeztek, s kiemelte, mindez nem elkényelmesedésre, hanem az erők megkettőzésére kell sarkalja a chileieket.

Szép is lenne, ha másképp vélekedne, kampányában ugyanis napi huszonnégy órás és heti hét napos megfeszített és hatékony munkát ígért választóinak – a választási győzelem után, de még a hatalomátvétel előtt beköszöntött katasztrófára való lassú válasz, az újjáépítés tervezettnél vontatottabb előrehaladása pedig kiváló felületet ad Pinera kritikájára újdonsült ellenzékének.

A tervezettnek megfelelően haladnak az iskola-újjáépítések, aminek köszönhetően márciusban 40 ezer diák térhet vissza egykori iskolája padjai közé, ugyanakkor az ország több régiójában (például Talcahuanóban) akadoznak a munkálatok, és késnek vagy nem érkeznek a segélyek, ami kapóra jön a húsz év után ellenzékbe szorult balközép Concertaciónnak, mely nem is habozik a kritikákkal, pláne a nevezetes Van Rysselberghe-botrány óta, mely a két kormányzó pártot, az RN-t és az UNI-t is összeveszejtette.

A tavalyi 6%-os gazdasági növekedés, a chilei bányászok szerencsés kimenetelű kimenekítése, és az ezt körítő remek marketing ellenére Pińera népszerűsége több okból (nehezen vált meg részvényeitől és üzleti érdekeltségeitől, amivel teret adott az ellenzék által sulykolt „gazdaság és politika összefonódása” kampánynak, óriási diplomáciai bakit követett el Németországban, és összességében nem olyan hatékony, hogy az eredményes közelmúlt és a választási ígéretek okozta magas elvárásoknak megfelelhessen) 40%-ra esett, ami nagyjából a fele az őt megelőző Michelle Bachelet elnökasszonyénak. Van még hová fejlődni tehát.

A cikk eredeti formájában itt található.

Zelei Dávid

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »