Hatalmas a káosz a líbiai-tunéziai határon

A segélyszervezetek szerint hatalmas káosz alakult ki a líbiai-tunéziai határon, miután a polgárháborús országból közel 140 ezren próbálnak a szomszédos államba menekülni. Az al-Dzsazíra úgy tudja, a határőrök a levegőbe lőttek annak érdekében, hogy rendet teremtsenek. 

A helyzetet nehezíti, hogy egy magas betonfal választja el a két országot egymástól, és az emberek egy részét ennek szorították neki. Akik megpróbálnak átmászni, azokat a határőrök próbálják feltartóztatni. Az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezete (UNHCR) vizet és élelmet oszt a tömegnek, de például csak 10 ezer sátruk van és ennek száma egyhamar nem megy 20 ezer fölé.

A hatóságok szerint az elmúlt kilenc napon közel 75 ezren próbáltak átjutni Tunéziába, köztük sok külföldi, vietnámiak, nigériaik, ghánaiak és nepáliak is. Közben Egyiptom is bejelentette, hogy közel 70 ezren érkeztek Líbiából az országba.

Líbiában a helyzet továbbra is kritikus. Az ország két részre szakadt: a keleti területeken már a felkelők kezében van a hatalom, és hírek érkeztek azzal kapcsolatban is, hogy a fővárost, Tripolit is sikerült elfoglalni. Nem lehet azonban biztosat tudni, hiszen a Moammer Kadhafit támogató katonaság határozottan, gyakran harci repülőket használva lép fel a tüntető tömegekkel szemben.

Jeszenszky Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »