Medvegyev Grúziától félti a Szocsi Olimpiát

Dmitrij Medvegyev orosz államfő hivatalosan kijelentette, hogy a 2014-es Szocsiban megrendezett téli olimpiát meg kell védeni mindenféle provokációtól, írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Az elnök szerint ugyanis vannak „meghatározott problémák”, amelyek elsősorban Grúzáival függnek össze.

Azokat az erőket, amelyek az Olimpia megrendezésének útjába állnak, megtaláljuk és felelősségre vonjuk, amennyiben az állampolgáraink biztonságáról van szó” – nyilatkozza Medvegyev.

A 2008 augusztusi orosz-grúz fegyveres konfliktus után a grúz Olimpiai Bizottság megpróbálta elérni, hogy Szocsiból áthelyezzék az Olimpiát máshová, sikertelenül. 2009-ben pedig az orosz titkosszolgálat Szocsiban elfogott egy grúz kémet, akinek feladata a készülődő Olimpiáról való mindennemű információ megszerzése volt.

Kiss Annamária

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »