José Sócrates miniszterelnök a portugál parlament ülésén bejelentette, kormánya öt újabb intézkedést vezet be a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében. Eszerint a jövőben nem hirdethetőek meg fizetetlen gyakornoki állások, emellett a gyakornokok után társadalombiztosítási járulékot kell fizetni.
A szakmai gyakornoki helyek számát idén 37 ezerről 50 ezerre növelnék, a nehezen foglalkoztatható fiatalok számára pedig átképzési programot indítanának; az első körben ez 5000 felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalt érintene. A kormány továbbá ösztönözné az exportvállalatokat a pályakezdők alkalmazására.
Az ellenzék arra emlékeztetett, hogy a most beharangozott intézkedéseket a kormányfő külön-külön már korábban is bejelentette, de még nem hajtotta végre őket. A „felmelegített” javaslatokkal szemben a konzervatív CDS-PP a fiatalok foglalkoztatásának elősegítése érdekében indítványozta, hogy csökkentsék a munkahelyeket teremtő vállalatok járulékterhét, állástalan fiatal határozatlan idejű alkalmazása esetén a munkanélküli segély hátralevő részét adják oda a munkáltatónak, valamint növeljék a határozott idejű foglalkoztatás maximális időtartamát.
A jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) szintén síkra szállt a foglalkoztatási formák rugalmasabbá tétele mellett, és javasolta, hogy 2014-ig átmenetileg bárkit lehessen határozott idejű munkaszerződésekkel foglalkoztatni anélkül, hogy a munkaviszony határozatlan idejűvé alakulna. A jobboldali párt javaslatát azzal indokolta, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a fiatalok mintegy 23 százalékának nincs állása, a legfontosabb a foglalkoztatási lehetőségek megteremtése, akár a bizonytalan munkaviszonyok terjedése árán is. Az indítványt azonban a baloldal egyhangúlag elutasította, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válság nem szolgálhat ürügyként ahhoz, hogy növeljék a munkavállalók kiszolgáltatottságát.
Szentváry-Lukács Mariann