Elhagyta Obamát a jobbkeze

Távozik posztjáról az elnök egyik legfontosabb embere, de külsős tanácsadóként segíti majd az újraválasztásában

Az elmúlt hónapokban több, az adminisztrációban kulcspozíciót betöltő személy is elhagyta a Fehér Házat. David Axelrod és Rahm Emmanuel után Obama elnök múlt pénteken meleg szavakkal nyilvánosan is búcsút vett a Fehér Ház szóvivőjétől, Robert Gibbstől.

Gibbs 2011. január elején jelentette be, hogy távozik posztjáról és Obama külső tanácsadója lesz. Ígérete szerint nem távolodik el a politikától, és közreműködik a 2012-es újraválasztási kampányban is. Feladatai közé tartozik majd, hogy a televízióban megvédje az elnököt és a Twitteren, valamint más internetes oldalakon is biztosítsa széleskörű megjelenését. Politikai tanácsadó vagy lobbi céget azonban nem kíván alapítani.   

Gibbs már 2004-ben Obama szenátusi kampányának kommunikációs igazgatója volt, majd az elnökválasztási kampány idején is betöltötte ezt a pozíciót. Ezt követően elnöki ciklusának kezdete óta a Fehér Ház szóvivője volt, és baráti viszonyban is állnak egymással. A legfontosabb tanácsadónak, semmint klasszikus szóvivőnek tartották, politikai és stratégiai kérdésekben is segítette az elnököt.

Az újságírókkal azonban nem volt mindig felhőtlen a viszonya, gyakran volt velük elutasító, vagy lekezelő módon 6 éves fiához hasonlította őket, viselkedésük miatt. Sajtónyilatkozatait gyakran fűszerezte sporthasonlatokkal.

Utódja Jay Carney, a Time korábbi újságírója lesz, aki Joe Biden alelnök kommunikációs vezetője- számolt be a The Washington Post.

Perényi Krisztián

Friss hírek