Elbukhatják Hamburgot a kereszténydemokraták

Hétvégén választja meg Hamburg, Németország második legnagyobb városa új képviselőtestülét: a CDU-nak nincs sok esélye a hatalom megtartására. Az szinte már biztosnak tűnik, hogy a polgármesteri posztot a SPD színeiben induló Olaf Scholz fogja elnyerni, egyedül az kérdéses, hogy pártja egyedül kormányozhat-e avagy szükséges lesz a Zöldek (GAL) koalíciós támogatására.

Vasárnap kerül sor az új „Bürgerschaft” megválasztására Németország második legnagyobb városában. A hanzaváros – amely egyben önálló tartomány is – városi képviselőtestülete, a „Bürgerschaft” a közösségi feladatokon kívül a tartományi parlament szerepét is betölti, így a polgármesteri címért folyó versengés egyben a tartomány kormányfői posztjáért való harcot is jelenti.  Az előrehozott választásokra azért van szükség, mert a hamburgi Zöldek (GAL) múlt év végén felmondták a CDU-val való – a város történelmében eddig egyedülálló – koalíciót. A 2008-ban megválasztott polgármester, Ole von Beust (CDU) tavalyi távozásával és utódjának, Christoph Ahlhaus színre lépésével egy időben a GAL már fontolgatta a koalícióból való kilépést.

A CDU-GAL koalíció bukásának további okai

Nem volt áldás a CDU-GAL vezette kormány munkáján: a Frankfurter Allgemeine Zeitung összegyűjtötte azon sikertelen projektek és intézkedések listáját, amelyek komoly népszerűség-veszteséget okoztak a CDU-nak – és a GAL-nak. A polgárok döntése alapján hiúsult meg az iskolai reformterv, amely szerint olyan iskolák létesülhettek volna, ahol az első hat osztály tanulói együtt tanultak volna. Nem volt több sikere az egyetem egy Elba-szigetre való „kitelepítésének” sem, az építkezési munkálatokat ugyanis nem sikerült befejezni. Kritika érte a kormányzat kikötői politikáját is, miszerint a kikötőnek önmagának kell kitermelnie működéséhez és kiépítéséhez való eszközöket. A Zöldeknek nem sikerült megakadályozniuk sem a moorburgi szénerőművet, sem az Elba mélyítésének előmunkálatait. A hamburgi polgárok többsége pedig ellene van a koalíciós szerződésben rögzített „városi vonatnak” is.

Szerencsétlenül sült el a kormány kultúrpolitikája is: az évi 500 millió euró megtakarítására irányuló tervek hatására visszalépett a városi színház igazgatója, a hamburgiak akciójának köszönhetően az Altonai Múzeum a bezárástól, a művésznegyed pedig az eladástól menekült meg. Emellett a kormány megemelte a napközik szülői hozzájárulását is és biztonsági kérdésekkel is kénytelen volt szembesülni, miután szinte minden éjjel sor került autógyújtogatásokra és fiatalok által elkövetett erőszakos cselekményekre.

További problémát jelent, hogy a hanzaváros pénzügyi helyzete nem túl rózsás – a városnak a Spiegel információi szerint közel 48 milliárd eurónyi adóssága van. Állandó problémát jelentenek a lakáshiány és a lakbérek robbanásszerű emelkedése, valamint a hosszú várólisták a bölcsődei helyekre. Az elmúlt tíz év politikai csatározásai szintén nem szolgálták a város érdekeit, így Olaf Scholz, az SPD polgármesterjelöltjének kedvenc szava, a „rendes” könnyen elnyeri a választók tetszését.

Esélyek

A Zöldek a vasárnapi választások után is esélyesnek tűnnek a kormányzásra: most azonban az SPD-vel közös koalícióban. Az SPD helyzete a 2008-as párton belüli csatározások után megerősödött, az Olaf Scholz vezette párt gazdaságbarát irányt kíván követni. Scholz egyetlen választási ígérete a napközik díjának csökkentésére irányul. A baloldali Linke feltehetőleg bekerül a tartományi gyűlésbe, a liberális FDP esetében ez kétségesnek tűnik. A jelenlegi polgármester Christoph Ahlhaus és pártja, a CDU szinte biztos, hogy nem kerül kormányra. A Spiegel által közzé tett legfrissebb felmérések szerint a CDU már csak a választók 23,5 százalékának bizalmát élvezi az SPD 45 százalékával szemben.

A választási rendszer reformja miatt feltehetőleg napokat kell majd várni az eredményekre, mivel a változtatások hatására nagyon bonyolulttá vált a szavazatok számlálása.

Balog Anna

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »