Ebből a vesztegetési botrányból most kimaradtak a politikusok

A hat hónapos megfigyelés alatt egyetlen politikushoz vezető kenőpénz-átutalást sem találtak – mondta el a România liberă napilapnak adott interjújában Traian Băsescu román államfő, tudósít a Manna.ro.

Băsescu ehelyett úgy véli, hogy a pénzek a szakszervezeti vezetőkhöz vándoroltak. „Amennyiben sakk-szakszavaknál maradunk, attól tartok, hogy a királynőt a szakszervezeti vezetők között kell keresnünk, ám ennek bizonyítása azokon múlik, akiket letartóztattak, vagyis hogy beismerik-e” – nyilatkozta az államelnök.

Hozzátette: a politikusokat nem zárja ki teljes egészében a játékból, mivel a vámoknál „a főnökök kinevezése politikusok befolyásával történik, ez nyilvánvaló.” Ám, mint elmondta, a titkosszolgálatok nyomozásai alapján biztosra veszi, hogy az itt összegyűjtött pénz nem „egy politikus” zsebébe került.

Jelenleg 97 határrendőrt és vámost gyanúsítanak csempészettel és csúszópénz elfogadásával, köztük az Országos Vámhatóság elnökét, aki nemrég lemondott tisztségéről.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »