WikiLeaks: Túlbecsült olajkészletek

Amerika attól tart, Szaúd-Arábia túlbecsülte olajtartalékait.

A világ olajtartalékainak állapotáról is számos egymásnak ellentmondó információt olvashatunk. A képet most a WikiLeaks Guardian által megjelentetett kiszivárogtatása színesíti, amely szerint a szaúdi olajtartalékok 300 milliárd hordóval, körülbelül 40 %-al túl lettek becsülve. A hivatalos becslések szerint Szaúd-Arábia rendelkezik a világ legnagyobb, közel 20 %-át kitevő olajtartalékával, így ez a hír jelentősen befolyásolhatja az olaj világpiaci árát, és a rendelkezésünkre álló készletek mennyiségét.

A diplomáciai távirat külön felhívja a washingtoni vezetők figyelmét arra, hogy a kitermelés korlátairól szóló információk forrása nem egy világvége-hívő teoretikus, így a véleményt a kimerülő készletekről komolyan kell venni. A diplomáciai iratok szerint Szaúd-Arábia hamarosan eléri kitermelésének csúcspontját, ahonnan a felszínre hozható olaj mennyisége folyamatosan és visszafordíthatatlanul csökkenni fog, ezért nem lesz képes befolyásolni az olaj piaci árát a termelés növelésével.

Elaludtunk a volánnál: semmibe vesszük a globális fenyegetést, amely legalább akkora, vagy nagyobb veszélyt jelent számunkra, mint a korábban lezajlott hitelválság. – Nyilatkozta Jeremy Leggett, a Guardian szakértője.

Kitekintő / Aeco.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »