Feltűnt Obama leendő kihívója

Megtartották az amerikai konzervatív szervezetek és aktivisták CPAC (Conservative Political Action Conference) elnevezésű gyűlését. A találkozó minden évben fontos eseménynek számít, de idén ez most különösen így van, hiszen a republikánusok elnökjelöltet keresnek a jövő évi választásokra. A gyűlésen ezért beszédet mondott több olyan politikus is, akik várhatóan harcba szállnak a republikánus elnökjelöltség megszerzéséért, így Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó, Newt Gingrich, a képviselőház vezetője Clinton ideje alatt és Tim Pawlenty volt minnesotai kormányzó.

A beszédekben két üzenet volt közös: az Obama-adminisztrációval szembeni éles kritika, valamint az állami kiadások radikális csökkentése melletti elköteleződés. A szónokok közül Mitch Daniels indianai kormányzó beszédje kapta a legjobb kritikákat. Danielsnek jó a sajtója, mióta ésszerű, de szigorú intézkedéseivel (adóemelések helyett elsősorban kiadáscsökkentések segítségével) egyenesbe hozta Indiana költségvetését. „Mi Indiánában egy ősi törzsi szokást követünk: kevesebb pénzt adunk ki, mint amennyi befolyik”.- jelentette ki Daniels, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakosság egyre inkább elidegenedik a politikától: „A közvéleménynek kezd elege lenni a rágalmazásokból, és meg fogja jutalmazni azokat, akik tartózkodnak ettől. Ha arra akarjuk kérni az amerikaiakat, hogy csatlakozzanak hozzánk az ország megújításában, nem ártana, ha kicsit szeretnének is minket” – mondta a politikus. Bár hivatalosan még nem jelentette be indulását, sokan azzal számolnak, hogy Daniels harcba száll a republikánus jelölésért.  

Hettyey András

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »