Megszorítások: mennyi az annyi?

Komoly vita robbant ki az amerikai republikánusok között a párt által javasolt költségvetési megszorítások mértékéről. A tét a republikánusok szavahihetősége, hiszen jelöltjeik majdhogynem egyetlen kampányüzenete ősszel az állami kiadások radikális lefaragása volt.

Vitáznak az amerikai republikánus képviselők a megszorításokról. A párt konzervatívabb, Tea Party-szárnya azt szeretné, ha egy 100 milliárd dolláros tétellel csökkenne a 2011. évi költségvetés, mivel számos jelöltük ezzel a mára már szimbolikussá vált összeggel kampányolt a novemberi időközi választások előtt.

A republikánus vezetőség ezzel szemben egy szerényebb, 40 milliárdos megszorítással is beérné, amelyet a demokraták is meg tudnának szavazni. Közös a republikánusok javaslataiban, hogy a védelmi kiadásokon nem kurtítanának, és nem nyúlnának hozzá a legnagyobb költségvetési tételekhez, a nyugdíjrendszerhez és az egyéb szociális juttatásokhoz.

A konzervatívok ehelyett például a nemzetközi segélyeken, a megújuló energiák fejlesztésén és egy nagysebességű vonathálózat kiépítését célzó programon spórolnának. Szintén célkeresztben van a republikánusok egyik mumusa, a Környezetvédelmi Hivatal (EPA), amely az Amerikai Egyesült Államok környezetvédelmi tárgyú szabályozásáért felelős. Az EPA a gazdasági szféra számos szereplője szerint túl szigorú szabályozásokat és standardokat (például károsanyag-kibocsájtás terén) rendelt el az utóbbi években, amelyek komolyan gátolják az amerikai gazdaságot.

A vitának a tétje a republikánusok szavahihetősége, hiszen jelöltjeik majdhogynem egyetlen kampányüzenete ősszel az állami kiadások radikális lefaragása volt. Mivel a deficit a 2011-es évben várhatóan 1,5 billió dollár körül várható, mind a 40, mind a 100 milliárdos javaslat ennek csak a töredéke lenne.

Hettyey András

Friss hírek