Chile nem bír a mapuche törzzsel

A Hanga Roa luxushotel építése komoly veszélybe került, miután a Húsvét-szigeteki mapuche törzs nemet mondott a területükön folyó munkálatokra. Az Hito klán tagjai birtokba vették a szálloda környékén található földeket, arra hivatkozva, hogy az állam megsértette az 1966-os törvényt, mikor a térséget magánkézbe adta. Ez a zóna ugyanis emberöltők óta a törzshöz tartozik, és az előbb említett törvény szerint nem adhatók külföldi tulajdonba.

Az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága (IACHR) figyelmeztette Chilét a törzs emberi jogainak tiszteletben tartására.

Kedden bírósági tárgyalás is kezdődött, a 17 vádlott azonban egyelőre fellélegezhet, ugyanis elnapolták a meghallgatásokat. A per folytatásához mindenekelőtt ki kell deríteni, ki jogosult a földhasználatra, az őshonos rapanui törzs, vagy pedig a tulajdonos család.

Az ítéleten mintegy 50 millió dollár forog kockán, ennyit veszíthet a cég, ha a földet az Hito klánnak tulajdonítják.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »