Párbeszédet akarnak Vajdaság elszakadásról

Miroslav Ilić szerb politikai elemző síkraszállt a „vajdasági kérdés radikalizálásáért” és az egyenrangú párbeszédért Belgráddal az olyan témákról, mint az elszakadás vagy Vajdaság államisága.

Az örökös mentegetőzés helyett Vajdaságnak egyenrangú tárgyalásokat kell követelni az olyan témákról, mint az elszakadás vagy Vajdaság államisága, mondta Ilić egy újvidéki tanácskozáson, amelyet a Vajdasági Klub szervezésében tartottak meg. Az elemző szerint Vajdaság az utóbbi két évtizedben gyarmati helyzetben van Szerbiával, illetve Belgráddal szemben.

A kerekasztal-megbeszélésen bemutatott gazdasági mutatószámok szerint a társadalmi össztermék Vajdaságban 7 százalékkal alacsonyabb, mint a köztársasági, miközben a belgrádi kétszer akkora, mint a tartományban. Az ilyen számok, Vajdaság hanyatlását mutató adatok ismerete után többé nincs jogunk hallgatni, hanem kötelességünk a radikálisabb program. Mind több az olyan vajdasági polgár, aki nem kíván tűrni, hangoztatta az elemző.

Dimitrije Boarov gazdasági elemző úgy véli, hogy azok az adatok, amelyek Vajdaság elszegényedésére utalnak elsősorban politikai, nem pedig gazdasági problémát jelentenek, s fontos lenne Vajdaság lemaradását napirendre tűzni a tartományi képviselőház ülésén.

Đorđe Subotić, a Vajdasági Klub elnöke szerint a tartomány elszegényedése annak következménye, hogy katasztrofális a helyzete az alkotmányos és politikai rendszerben, másik okaként a centralizmust jelölte meg. Vajdaság fizeti Milošević csatatereinek és építőhelyeinek a költségeit, de fizeti Koštunica és Tadić építkezéseit is, tette hozzá Subotić.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »