Nem hívja le Románia az utolsó IMF-részletet

Románia nem használja fel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás utolsó, mintegy egymilliárd eurós részletét – jelentette be Traian Băsescu román államfő vasárnap este, miután tárgyalt a washingtoni pénzintézet, valamint az Európai Bizottság (EB) és a Világbank bukaresti látogatáson tartózkodó képviselőivel.

Az államfő szerint a költségcsökkentő intézkedések elérték céljukat, megteremtették a gazdasági növekedés feltételeit, az ország pedig elkerült a gazdasági összeomlás széléről. 

Băsescu kiemelte: bár az IMF utolsó részletét nem hívják le, az EB-től származó hitelrészletet igénybe veszik a költségvetési deficit csökkentése érdekében. 

Az államfő ugyanakkor hivatalosan is bejelentette: az ország egy újabb kétéves, ezúttal elővigyázatossági szerződés köt az IMF-el, melynek értéke öt milliárd euró lesz. Az elnök szavai szerint az egyezmény célja az állam és a közszolgáltatások modernizálásának elősegítése. 

Sajtótájékoztatója végén Traian Băsescu megerősítette, hogy az idei deficit a GDP 4,5 százaléka lesz, jövőre azonban már betartják a 3 százalékos maastrichti mutatót.

Illyés Gergő

Friss hírek