Nem várt politikus látogatta meg a litvánokat

Az egyik legbefolyásosabb belarusz hivatalnok, Vlagyimir Makej előre be nem jelentett látogatást tett még január végén Litvániába – írja a The Baltic Times. Makej Litvánia elnökével, Dalia Grybauskaitéval találkozott, ahol szó volt az azóta hivatalosan is életbelépett Belarusz elleni szankciókról. A belarusz kabinetfőnök a második személy azon az EU által kibocsájtott beutazási tiltólistán, amelyen az Európai Unió a „persona non gratak” nevét tüntette fel Belarusz vonatkozásában, és amely listát maga az elnök, Alekszandr Lukasenko vezeti.

A találkozó létrejöttének egyik nyilvánvaló oka, hogy jelenleg Litvánia ül az EBESZ( Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) elnöki székében, így az effajta diplomáciai lépések számára szinte kötelező érvényűek.

A találkozásnak azonban leginkább belarusz céljai voltak. Tekintve, hogy az Európai Unió tagállamai közül Litvániával ápolja a leginkább „szövetségesi” viszonyt Belarusz, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben a balti államtól várják és remélik majd a szolidáris és szankcióellenes lépések megtételét. Ez azonban feltehetőleg nem bizonyul majd könnyű feladatnak, hiszen az előző év végén maga a litván elnökasszony is ellátogatott Belaruszba, ahol akkor, szabad és tisztességes választások megtartására szólították fel keleti szomszédjaikat.

Takács Zsuzsanna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »