David Cameron: a multikulturalizmus megbukott

A brit etnikai közösségek számára sokkoló kijelentéseket tett David Cameron miniszterelnök a Münchenben tartott biztonságpolitikai konferencián, ahol a globális és az európai biztonság kérdéseit vitatták meg. A politikus élesen kritizálta az „állami multikulturalizmust” (state multiculturism) és felszólította minisztereit, hogy ne mutatkozzanak olyan muzulmán körökben, melyek közpénzben részesülnek ugyan, de túl sokat nem tesznek az iszlám radikalizmus visszaszorításán.

David Cameron beszédében egyértelműen üzent a muzulmán szervezetek számára: Vajon hisznek-e az egyetemes emberi jogokban – beleértve a nőket és a más vallásúakat? Hisznek-e a törvény előtti egyenlőségben? Hisznek-e a demokráciában és abban, hogy az állampolgárok közvetlenül válasszák meg vezetőiket? Az integrációban hisznek-e, vagy az elkülönülésben?

A miniszterelnök szerint „országának nem sikerült olyan társadalmi modellt felkínálnia, melyet az etnikai csoportok magukénak érezheztnek.” „A társadalom még tolerálja is ezeket az elkülönülő közösségeket, amelyek sokszor a közös értékekkel szemben nyilvánulnak meg” – fejtette ki a politikus. Cameron szerint az összetartozás megteremtésének kulcsa a nemzeti identitástudat megerősítésében rejlik – abban, hogy az emberek azt mondhatják: „hindu vagyok, muszlim vagyok, keresztény vagyok, de londoni is vagyok.”

Mindeközben munkáspárti politikusok azzal vádolták meg a brit kormányfőt, hogy „propaganda anyagot” szállít a szélsőjobboldali Angol Védelmi Liga számára, amely épp Cameron felszólalásának napján tartott felvonulást Gavin Shuker, munkáspárti képviselő választókörzetében.  A baloldali árnyékkormány tagja, Sadiq Khan szélsőjobboldali megnyilvánulásként minősítette a miniszterelnök szavait, de csalódottságának adott hangot a brit Muszlim Tanács titkára, Dr. Faisal Hanja is.

Sayeeda Warsi, a brit kormány bárói rangra emelt pakisztáni származású tagja felháborítónak és felelőtlennek nevezte a miniszterelnököt ért támadásokat, és felszólította a Munkáspárt vezetőjét, hogy mielőbb határolódjon el ezektől a kijelentésektől. Az első muzulmán származású brit kormánytag már többször David Cameron védelmére kelt ebben a témában. Már ellenzéki konzervatív képviselőként is elutasította a munkáspárt kisebbségi politikáját, „amely a különbségekre és nem a kohézióra, az összetartozásra helyezte a hangsúlyt.” Warsi korábban arra is rámutatott, hogy a „politikai korrektség” követelményei nem fojthatják meg a különféle kultúrák együttéléséből fakadó konfliktusok nyílt megbeszélését.

David Cameron szavai a brit belpolitikával foglalkozók számára talán nem újkeletűek. A többféle etnikummal rendelkező brit társadalom kulturális sokféleségére és elfogadtatására irányuló korábbi baloldali politikát már többször kritizálta nyíltan a brit kormányfő. Cameron számos alkalommal bírálta azt az alapvetően baloldali-liberális felfogást, amely arra késztette a bevándorló kisebbségek csoportjait, hogy még csak meg se próbáljanak asszimilálódni. Ezt a politikát nevezi „állami multikulturalizmusnak”, melyet a korábbi munkáspárti kormány állami szintre emelt.

A miniszterelnök az „állami multikulturalizmusban” a brit társadalmat leginkább megosztó tényezők egyikét látja. A konzervatív-liberális kormány egyik legfőbb feladatát abban jelölte meg, hogy egy „erősebb, jobban integrált országot” (Big Society) teremtsen. Elmondása szerint a brit konzervatívok senkit sem kényszerítenének a brit kultúra befogadására, azt azonban elvárnák a bevándorlóktól, hogy alkalmazkodjanak új hazájuk jogrendjéhez és szokásaihoz.

Kósa Lajos Ferenc

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »