Medvegyev békésen oldaná meg az egyiptomi helyzetet

A Kreml sajtószolgálata szerint az orosz elnök egy csütörtöki telefonbeszélgetés során megköszönte Hoszni Mubaraknak, hogy intézkedéseivel biztosította az Egyiptomot elhagyni kívánó orosz állampolgárok biztonságát, illetve arra kérte, hogy a továbbiakban is törekedjen állampolgárai és a kairói orosz nagykövetség megóvására. A köszönetnyilvánítás mellett Medvegyev hangsúlyozta reményeit a „baráti Egyiptomban” kialakult válsághelyzet mielőbbi békés megoldása iránt, valamint azt is kiemelte, hogy ennek a megoldásnak „törvényes keretek között” kell végbemennie.

Az orosz külügyminisztérium már korábban is kifejezte aggodalmait az észak-afrikai térségben kirobbant válság miatt. A RIA Novosztyi tudósítása szerint Szergej Lavrov külügyminiszter február 2-ai nyilatkozatában „különösen aggasztónak” nevezte az egyiptomi helyzetet, és felszólította a feleket, hogy gyakoroljanak önmérsékletet. A miniszter kifejtette, hogy Oroszország a diplomáciai kereteknek megfelelő, civilizált eszközökkel történő, erőszakmentes válságkezelést támogatja; a külső beavatkozást sürgető erőkkel szemben pedig hangsúlyozta, hogy az orosz álláspont szerint Egyiptomnak önállóan kell megtalálnia a válságból kivezető utat.

A Mubarak távozását január 25-e óta követelő tömegtüntetéseknek már több mint 300 áldozata és több ezer sérültje van országszerte.

Szálkai Kinga

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »