Szolidaritás Belarusszal – a varsói donorkonferencia

Lengyelország adott otthont a Belarusz kapcsán életre hívott donorkonferenciának amelyben a hivatalos álláspont közlése mellett Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter frappáns üzenetet küldött Alekszander Lukasenkónak. Varsóban 36 ország képviselői gyűltek össze a minap.

Szerdán Varsóban az Egyesült Államok és további 35 európai ország részvételével  megtartották a lengyel szervezésű varsói donorkonferenciát. Az, hogy a konferencia lengyel szervezésben valósult meg nem meglepő, hiszen a Belarusz elleni fellépés egyértelmű kezdeményezője és vezetője továbbra is a Donald Tusk által vezetett kormány.

A rendezvény egyértelmű választ adott Európa részéről a decemberben történt belarusz eseményekre, amelyek során a meghamisított választások ellen tüntetőket erőszakos eszközökkel verték le. Az események kapcsán tegnap Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter egyértelmű üzenetét küldte Lukasenkonak: vesztésre áll, és előbb vagy utóbb el kell menekülnie a saját országából a saját emberei elől, hogy másik országban keressen menedéket. Sikorski az észak afrikai zavargásokkal párhuzamot vonva tanácsot is küldött  Lukasenkónak, miszerint, tartson készenlétben egy repülőgépet, hogy bármelyik pillanatban, gyorsan elhagyhassa az országot, utalván ezzel a tunéziai elnök Zin el-Abidin ben Ali menekülésére saját népének haragja elől.

A konferencia összesen 87 millió euró támogatást szavazott meg a belarusz civil szervezeteknek, akik a demokratikus rendszer megvalósulásáért küzdenek. Az összeg nagy részét újonnan létrehozott pénzalapok teszik ki, azonban több ország eddigi támogatásának összegét emelte meg jelentősen. Az Európai Unió bővítésért felelős megbízottja Stefan Füle is bejelentette, hogy 15,6 millió euróra emelik a belarusz független médiának és az ellenzéki szervezeteknek járó segélyt. Természetesen az Egyesült Államok is kivette a részét a jótékonykodásból, bejelentették, hogy az eddigi 11 millió dolláros hozzájárulást a jövőben harminc százalékkal emelik, míg maga Varsó is megkétszerezi, azaz 14 millió dollárra emeli a lengyel segély összegét.

A konferencián részt vevő felek egyetértettek abban, hogy mindenképpen egységes, erős és koncentrált fellépést kell mutatni Belarusz felé, csak így érhető el, hogy Lukasenko hatalma a saját népének közreműködésével törjön meg, és hogy a gyakran Európa utolsó diktatúrájának nevezett hatalmi berendezkedés végleg megszűnjön .

Takács Zsuzsanna

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »