Európa nem aggódik a magyar kisebbség jogainak megkérdőjelezése miatt

Sógor Csaba erdélyi néppárti európai parlamenti (EP) képviselő a magyar EU-elnökségről, Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő pedig a székelységről beszélt szerdán késő éjjel, az EP brüsszeli plenáris ülésének „egyperces felszólalásai” között.

„Számos elégedetlenkedő és méltatlankodó hangot hallottunk Magyarország soros elnöksége kapcsán. Érdekes, hogy ezek egyike sem a soros elnökség uniós programjára vonatkozott. Voltak, akik a médiatörvény kapcsán emelték fel a hangjukat. Az Európai Bizottság már meg is fogalmazta kifogásait, a magyar kormány pedig késznek mutatkozott a törvény módosítására” mondta Sógor Csaba.

Feltette a kérdést, „miért nem övezte ugyanilyen nemzetközi érdeklődés a Szlovákiában mai napig érvényben levő államnyelvtörvényt, amely továbbra is pénzbírsággal sújtja az anyanyelvhasználatot. A médiatörvény kapcsán az alapjogok érvényesülését féltő hangok miért nem aggódtak akkor, amikor a szlovákiai magyar kisebbség egyik legtermészetesebb emberi joga kérdőjeleződött meg”.

A képviselő utalt arra, hogy másokat az Európai Tanács épületében lefektetett óriásszőnyeg zavart, amelyen Magyarország 160 évvel ezelőtti térképe látható. „Ez a térkép azt jelképezi, hogy egy erős Európa építését csak közös történelmünk, nemzeti értékeink ismerete és tisztelete révén valósíthatjuk meg” – jegyezte meg.

Szegedi Csanád felszólalásában sajnálattal emlékeztetett arra, hogy Románia elnöke a napokban ismételten kijelentette: nem támogatja a székely területi autonómiát. „Szeretném, ha egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntenénk a pohárba itt az Európai Parlamentben, és kijelentenénk azt, hogy a székelységnek jár a területi önrendelkezés” – fogalmazott a képviselő.

Szegedi szerint az önrendelkezés „nemzetközileg elismert kötelező jog”, és „tűrhetetlen az a kettős mérce, hogy az Európai Unió azt mondja, hogy bizonyos etnikumoknak jár az autonómia, másoknak nem. A baszkoknak, katalánoknak jár, a székelyeknek nem jár az autonómia. Ebből a logikából kifolyólag azt kell mondanom teljes meggyőződéssel, hogy nem európai az, aki a székelyek autonómiatörekvését nem támogatja” – mondta Szegedi Csanád.

Felvidék.ma

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »