Vádat emeltek a sógun ellen

Ozava Icsiro, a kormányzó Japán Demokrata Párt (DPJ) egyik meghatározó politikusa ellen vádat emeltek korrupció gyanúja miatt. A befolyása miatt „árnyéksógunnak” is nevezett Ozava vád alá helyezése mögött adománygyűjtő alapjának finanszírozási szabálytalanságai állnak, az alap feltehetően hamis pénzügyi jelentéseket adott ki.

Ozava a vádakra reagálva kijelentette: nem lép ki a pártból és nem mond le parlamenti mandátumáról sem, hanem küzdeni fog ártatlansága bebizonyításáért – írta a Mainichi Daily News. Ugyanakkor kétséges, hogy a 2009-ben a pártelnökségről az ügy miatt lemondani kényszerült politikus karrierje túléli az újabb támadásokat.

A botrány mélyen megosztotta a DPJ-t, mely 2009-es hatalomra kerülése óta jelentősen vesztett támogatottságából. Kan Naoto kormányfő ismételten a párt elhagyására és a parlamenti mandátumáról való lemondásra szólította fel a fő ellenlábasának számító Ozavát – a két politikus tavaly szeptemberben a párt Kan nagyarányú győzelmével zárult elnökválasztásán már megmérkőzött egymással, azonban a viszálykodással azóta sem hagytak fel.

A képviselőre nemcsak a hatóságok által, illetve a párton belülről nehezedik egyre nagyobb nyomás. Mind a miniszterelnök, mind pedig az ellenzék azt szorgalmazza, hogy Ozava a törvényhozás előtt tegyen eskü alatti vallomást pártfinanszírozási ügyeiről. Az Ozava elleni vádak komoly károkat okozhatnak Kan kormányának, mivel a demokraták kisebbségben vannak az országgyűlés széleskörű vétójoggal rendelkező felsőházában, a Tanácsosok Házában. A két kamara megosztottsága miatt az április elsején kezdődő üzleti évre vonatkozó költségvetési tervezet elfogadása is kérdéses.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »