Az olaj és a fegyverek mentik meg Szaúd-Arábiát

Akármennyire szerette volna Szaúd-Arábia, hogy a múlt héten megrendezett rijádi befektetési konferencia legyen az újságok címlapjain, a világ figyelme továbbra is Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró halálára és annak következményeire figyel.

A The Washington Post című amerikai lapnak is dolgozó, a szaúdi monarchiát (és főként Mohamed bin Szalmán trónörököst) bíráló újságírónak országa isztambuli főkonzulátusán történt október 2-i meggyilkolása világszerte felháborodást keltett. Hasogdzsinak azután veszett nyoma, hogy a török menyasszonyával kötendő házasságához szükséges iratokért bement a török főkonzulátusra. Holttestét még mindig nem találták meg. Szaúd-Arábia először tagadta, majd beismerte, hogy az újságírót megölték, mondván „dulakodásban” vesztette életét. Nem sokkal ezután a szaúdi főügyész közölte, hogy Hasogdzsi „kitervelt” emberölés áldozata lett.

Bár talán úgy tűnik, hogy a királyság elveszíti „pert”, lévén érvelése igen gyenge lábakon áll, gazdasági ereje meg fogja menteni a tényleges vereségtől. Ugyanis az, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb fegyverimportőre, valamint olajexportőre igenis nagyon sokat nyom a latban – és ezt a Nyugat is tudja, függetlenül attól, hogy mélyen elítélik és felháborítónak tartják, ami Hasogdzsival történt.

Szaúd-Arábia fegyverimportja: 2007 – 2017

Forrás: SIPRI

Az olaj a királyság fő exportterméke és a Nyugat a szaúdi termelésre támaszkodva tartja stabilan az olajárakat. A Nyugat (vagyis Donald Trump elnök) abban is Szaúd-Arábiára támaszkodik, hogy semlegesítse az Irán ellen életbe lépő amerikai szankciók olajpiaci hatását, és pótolja az esetleges kiesést. Annak ellenére, hogy az amerikai palaolaj-termelés növekszik, továbbra is Szaúd-Arábia jelenti a második legnagyobb nyersolajimport-forrást az Egyesült Államok számára Kanada után. Az amerikai Energia Információs Hivatal adatai szerint 2018. júliusában az USA naponta 876 ezer hordónyi szaúdi kőolajat importált.

Az olajexportból származó bevételek pedig lehetővé tették Szaúd-Arábia számára, hogy fegyvereket vásároljon, s így fenntartsa és megerősítse befolyását a Közel-Keleten.

Szaúd-Arábia fegyverimportja: 1970 – 2017

Forrás: Világbank / SIPRI

Az USA számára ez különösen érzékeny pont, hiszen – mint azt Trump többször is elismételte –, Szaúd-Arábia „fontos szövetséges”. Az amerikai elnöknek éppen ezért esze ágában sincs felbontani a tavaly kötött, 110 milliárd dolláros fegyvereladási megállapodást Rijáddal, mert – ahogy fogalmazott – „ez 500 ezer munkahelyet jelent”.

Ugyanez vonatkozik Nagy-Britannia, Franciaország és Németország nagyobb fegyvergyártóira is – bár utóbbi már bejelentette, hogy leállítja a Rijádba irányuló fegyverszállításokat, és erre sürgette más európai államokat is.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »