Megunta a szankciókat Észak-Korea

Észak-Korea azzal fenyegetőzik, hogy felújítja atomfegyvereinek fejlesztési programját, ha az Egyesült Államok záros határidőn belül nem oldja fel az ellene bevezetett gazdasági büntető intézkedéseket.

A phenjani külügyminisztérium erről szóló közleménye péntek este jelent meg, olyan pillanatban, amikor Washington és Szöul között vita van arról, hogy milyen szankciókat alkalmazzanak, hogyan gyakoroljanak még nyomást Észak-Koreára, ha el akarják érni, hogy felhagyjon nukleáris programjával.

A közleményben arról nem volt szó, hogy Phenjan félbe akarná szakítani a nukleáris kérdésekről szóló tárgyalássorozatát az Egyesült Államokkal, de azzal vádolta Washingtont, hogy tönkreteszi a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök júniusi szingapúri találkozójának eredményeit. Akkor kölcsönös vállalásokat tettek egymásnak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése érdekében.

“A kapcsolatok javítása és a szankciók összeegyeztethetetlenek. Az Egyesült Államok azt ismételgeti, hogy a szankciók és az egyéb nyomásgyakorlás hatására lesz leszerelés. Ezt nem tudjuk nevetés nélkül megállni” – olvasható a közleményben.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy pénteki tévéinterjújában közölte, hogy a jövő héten találkozik észak-koreai hivatali partnerével, Kim Jong Csollal. Az AP hírügynökség szerint a találkozón valószínűleg arra próbálja meg rávenni Phenjant, hogy haladjon gyorsabban atomfegyverei leszerelésével, valamint előkészítik Kim Dzsong Un és Trump újabb találkozóját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump írásban válaszolt a különleges ügyész kérdéseire

Donald Trump amerikai elnök benyújtotta írásos válaszait azokra a kérdésekre, amelyeket Robert Mueller különleges ügyésztől kapott a 2016-os elnökválasztásokba történt orosz beavatkozást, illetve Trump kampánystábjának az oroszokkal való esetleges összejátszását feltárni hivatott vizsgálat keretében - közölte kedden az elnök ügyvédje, Rudy Giuliani.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás