Ukrajna egy vallásháború küszöbén áll

Oroszország politikai és katonai összecsapása Ukrajnával egyúttal a vallás terén is törést okozott: az ortodox egyház ukrán része nagyon közel áll ahhoz, hogy elszakadjon az oroszoktól – ez pedig olyan lépés lenne, amely aláásná Moszkva központi szerepét a keleti kereszténységben. A vérontás elkerülése érdekében viszont minden félnek bölcsen kell eljárnia.

Több évszázadon keresztül – a Bizánci Birodalom bukása óta – Moszkva a „harmadik Róma” szerepében tetszeleg, egy politikai és vallási fővároséban, amely egyesíti az ortodox világot, vagy legalábbis annak szláv részét. Ennek érdekében a 17. században az orosz egyház magába olvasztotta ukrán szomszédját. Még a Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett összeomlása után is a legtöbb ortodox hívő Oroszországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban egyetlen lelki vezető, a moszkvai pátriárka alatt egyesült.

2016-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök – közvetlenül a Kreml szomszédságában, Moszkvában – egy 12 méter magas, 2 méteres alapzaton álló szobrot emelt I. Vlagyimir nagyfejedelemnek, az orosz keresztény egyház alapítójának, ezáltal jelezve, hogy Oroszország arra törekszik, hogy ő legyen igazi örököse.

Aggasztó előjelek

Azt mondják, a hitszakadás már régóta „fejlődik”. 1992-ben az orosz egyház egy karizmatikus, volt vezetője, Filaret Kijevben egy független, autokefál egyházat akart létrehozni, amely csak Istennek válaszol, nem pedig Moszkvának. Abban az időben Oroszország a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus támogatását élvezte Filarettel szemben, akit végül kiközösítettek az egyházból. Mégis, mintegy 6 000 gyülekezet máig hű maradt az önjelölt pátriárkához, ez pedig olyan fenyegetést jelent, amelyet az orosz egyház – főként a saját kárára – mindeddig nagyrészt figyelmen kívül hagyott.

Na mármost, Putyin katonai beavatkozása Kelet-Ukrajnában jelentősen megváltoztatta a hatalom egyensúlyát. Az ukrán vezetők nem engedhetik meg, hogy az ország legnagyobb vallási csoportja, amely mintegy 12 000 gyülekezetből áll, válaszoljon egy agresszor állam magasabb szintű tekintélyének hívására. Ezért Petro Porosenko elnök – a parlament támogatásával és az ukrán hívők nagy részével a háta mögött – személyesen kérte I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkát, hogy hagyja jóvá az ukrán egyházat.

Ezúttal pedig Konstantinápoly könnyen meggyőzhetőnek bizonyul. Az orosz egyház megfogyatkozása ugyanis növelné Bartholomaiosz befolyását, segítve neki abban, hogy szorosabb kapcsolatot alakíthasson ki a nyugati keresztény egyházzal.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kirill moszkvai pátriárka 2018. szeptember 19-én részt vesznek egy ünnepségen, amelyen felszentelték az Orosz Fegyveres Erők főtemplomának sarokkövét. (EPA/ALEXEI NIKOLSKY/SPUTNIK)

A szkizmának nem szükségszerűen kell sok vizet zavarnia a hívők körében: a hit ugyanaz marad, és az egyházak is kapcsolatban maradhatnak. Azonban a szakadás Moszkva számára nagy csapást jelentene: hatalmas vagyon- és befolyásvesztést okozna, ugyanis Ukrajna a moszkvai patriarchátus alatt működő több mint 36 ezer gyülekezet mintegy egyharmadát teszi ki.

Ennél is fontosabb, hogy ez tovább gyengítené az „orosz világ” fogalmát, egy neoimperialista ideológiáét, amelyet mind Putyin, mind Kirill moszkvai pátriárka alkalmaztak, hogy fokozzák saját hatalmukat és ellensúlyozzák a Nyugatét. Személyesen Kirill számára a szakadás nagy politikai veszteség lenne.

Eddig Oroszország keményen lépett fel. A moszkvai patriarchátus elfogadhatatlan katasztrófaként jellemezte a „szakadár” ukrán egyházat, és hivatalosan elítélte Bartholomaiosz azon szándékát, hogy fontolóra veszi Porosenko kérését, sőt mi több, még a pátriárka nevének imába foglalását is abbahagyták.

A békés megoldás

Tekintettel a tétekre, nagyon is valós a veszélye annak, hogy az egyházszakadás vérontásba torkollik. Ennek megakadályozása érdekében az orosz és ukrán vezetőknek bölcs döntésekre és önuralomra kell törekedniük.

Először is, Kirill pátriárkának el kell ismernie, hogy Ukrajna kérése jogos. Azáltal, hogy megtagadta, hogy akár csak megfontolja az ukrán vallási kiválást, már el is vesztette Konstantinápoly és számos más patriarchátus támogatását. Konstruktívabban kellene szemlélnie a dolgokat, már csak azért is, mert az ukrán gyülekezetek legalább 30 százaléka azt állítja, hogy inkább a moszkvai patriarchátus része maradna. Ha Kirill nem vesz részt a folyamatban és nem szólal fel a bennmaradást pártolókért, akkor majdnem mindent elveszít, mégpedig a független ukrán egyház javára.

Másodszor, mindenkinek tartózkodnia kell a gyűlöletbeszédtől és az erőszakos vitáktól. Mindkét egyháznak példát kell mutatnia – különösen a moszkvai patriarchátusnak, amely vészjóslóan utalgat a vallási okok miatt folytatott polgárháború lehetőségére. Túl könnyű lenne arra ösztönözni azokat az embereket, akik úgy döntenek, hogy Oroszországgal maradnak, hogy támadják azokat, akik saját egyházat akarnak, illetve fordítva. Minden félnek nyilvánosan meg kellene ígérnie, hogy nem tesz így.

Harmadszor, az ukrán kormánynak nyilatkoznia kell arról, hogy tiszteletben tartja állampolgárainak döntését, bármi legyen is az. De ez önmagában nem elegendő: a kormánynak garantálnia kell, hogy nem fog nyílt vagy rejtett nyomásgyakorlást folytatni annak érdekében, hogy az emberek csatlakozzanak az új ukrán egyházhoz. Ehhez pedig szükség lesz egy nemzetközi szervezet felügyeletére.

Az orosz ortodox egyház számára rendkívül szerencsétlen, hogy Putyin cselekedetei igen mély éket vertek két olyan nemzet közé, amelyek régen jól kijöttek egymással. Ha és amikor megtörténik az egyházszakadás, sokan talán nem lesznek elégedettek az eredménnyel. Mindazonáltal ha legalább vérontás nélkül véghezvihető, akkor ez elkönyvelhető egyfajta győzelemnek.

Forrás: Bloomberg