Már Kínát is a választásokba történő beavatkozással vádolja az USA

Mike Pence amerikai alelnök azzal vádolta csütörtökön Kínát, hogy az időközi választások közeledtével beavatkozik az Egyesült Államok belpolitikájába, és aláássa Donald Trump elnök tekintélyét.

Kína „proaktívabb és kényszerítőbb módon” lép fel annak érdekében, hogy beavatkozzon az Egyesült Államok belpolitikájába – mondta az amerikai alelnök a Hudson Intézetben. „Kína egy másik amerikai elnököt akar” – tette hozzá.

Pence szerint Peking ezt célzó erőfeszítései felülmúlják a hasonló orosz törekvéseket is. Állítása szerint egy hírszerzési tisztségviselő azt mondta neki: „az, amit az oroszok csinálnak, eltörpül ahhoz képest, amit Kína csinál az országban”.

Az amerikai alelnök idézte az amerikai hírszerzési közösség azon értékelését, amely szerint „Kína az egyes tagállamok kormányait, a helyi hatóságokat, illetve tisztségviselőket veszi célba, hogy mindenféle megosztottságot kihasználjon. Éket ver közéjük, például vámokkal, hogy elősegítse Peking politikai befolyását”. Peking politikai, gazdasági és katonai eszközöket, valamint propagandát használ, hogy előmozdítsa befolyását és érdekeit az Egyesült Államokban – fogalmazott Pence.

Trump már korábban figyelmeztetett

Donald Trump amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszakának keretében a Biztonsági Tanácsban (BT) múlt héten mondott beszédében azzal vádolta a pekingi vezetést, hogy be akar avatkozni a novemberi, úgynevezett félidős választásokba, mert a kereskedelemmel kapcsolatos álláspontja miatt nem akarja, hogy az amerikai elnök pártja, a Republikánus Párt győzzön.

„Kína próbál beavatkozni a közelgő 2018 novemberi választásba, mégpedig az én kormányommal szemben” – jelentette ki Trump a BT ülésén elnökölve. „Nem akarják, hogy én, illetve mi győzzünk, mert én vagyok az első elnök, aki szembe mer szállni Kínával kereskedelmi kérdésekben, s mi nyerünk a kereskedelemben, nyerünk minden szinten. Nem akarjuk, hogy beavatkozzanak a közelgő választásunkba”- fogalmazott. Az amerikai államfő állítása alátámasztására egy, a kínai kormánnyal kapcsolatban álló entitások által fizetett reklámbejegyzésre hivatkozott a The Des Moines Register amerikai napilapból.

Kína, alaptalannak nevezte és visszautasította a vádakat. Vang Ji kínai külügyminiszter hangsúlyozta: Kína nem avatkozik be, s nem is fog beavatkozni a novemberi félidős választás folyamatába.

Az amerikai alelnök szerint Kína „olyan iparágakat és államokat vett célba, amelyek fontos szerepet játszanak a 2018-as választásban”. „Egy becslés szerint a Kína által célba vett amerikai megyék több mint 80 százaléka Donald Trumpra szavazott 2016-ban, Kína pedig most ezeket a szavazókat kormányunk ellen akarja fordítani” – vélekedett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »