Törökország az ellenzék felfegyverzésével próbálkozik Szíriában

Törökország növelte a vele szövetséges szíriai ellenzéki csoportok fegyverekkel való ellátását az északnyugati Idlíb tartományban, hogy visszaverhessék az orosz és iráni támogatást élvező kormányerők küszöbönálló offenzíváját – közölték az ellenzékiek magas rangú tisztségviselői szerdán a Reuters hírügynökséggel.

A névtelenséget kérő illetékesek szerint Ankara még több hadianyagot küldött a felkelőcsoportok ellenőrizte Idlíb térségébe a szeptember 7-i orosz-iráni-török csúcstalálkozót követően, amelyen nem sikerült megállapodással elhárítani Bassár el-Aszad szíriai elnök erőinek fenyegető offenzíváját.

Törökország, amely már eddig is 3,5 millió szíriai menekültet fogadott be, attól tart, hogy a harcok újabb menekülthullámot indíthatnak el. Recep Tayyip Erdogan török elnök a teheráni csúcstalálkozón humanitárius katasztrófától tartva fegyvernyugvást sürgetett, de iráni és orosz kollégája elutasította a felvetést.

Szíriában bombáznak az oroszok

Irán és Szíria katonai együttműködési megállapodást kötött

A törökök katonai támogatást ígértek az elhúzódó harcokhoz – mondta a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű, mérsékeltnek tartott lázadó ernyőszervezet egyik parancsnoka, aki állítása szerint a napokban a török tisztségviselőkkel tárgyalt erről. A fegyverszállítmányokkal mindenekelőtt lőszer és Grad sorozatvetőkhöz használt rakéták érkeztek Idlíbbe.

“Ez a harci ellátmány és lőszer lehetővé teszi a harcok folytatását azok elhúzódása esetén is, és biztosítani fogja, hogy tartalékaink nem apadnak ki” – mondta a felkelők parancsnoka. Egy másik katonai vezető hozzáfűzte: lőszereknél nincs szükségük többre ahhoz, hogy hosszabb ideig kitartsanak. Török tisztségviselők egyelőre nem reagáltak ez ügyben megkeresésekre.

A szír kormányerők és orosz szövetségeseik a múlt héten kezdték meg a tartomány bombázását és tüzérségi támadását, pedig a térséget Moszkva, Teherán és Ankara az asztanai folyamat keretében feszültségmentesítési övezetnek jelölték ki. Törökország a megállapodás értelmében tucatnyi megfigyelőpontot alakított ki a tartomány körül, és katonákat vezényelt a térségbe.

Idlíb tartományban mintegy 3 millió civil él. A térség nagy részét a Hajat Tahrír as-Sám nevű iszlamista szövetség ellenőrzi, melynek meghatározó ereje egy olyan fegyveres csoport, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető. Idlíb másik meghatározó fegyveres ereje az augusztus elején megalakult Nemzeti Felszabadítási Front (NFF), amelynek soraiban a Szabad Szíriai Hadsereg mellett az Ahrár as-Sám és a Núraddín az-Zinki Brigádok nevű iszlamista szélsőséges csoportosulások is jelen vannak.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás