Kiderült, miért nem utazik Pompeo Phenjanba

Észak-Korea levélben figyelmeztette az amerikai kormányzatot a múlt héten, hogy az atommentesítésről szóló egyeztetés ismét veszélyben van, és akár romba is dőlhet – jelentette kedden a CNN amerikai hírcsatorna az ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva. Ez a levél idézte elő azt, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt pénteken lemondta külügyminisztere a héten esedékes phenjani látogatását. 

A levelet az észak-koreai hírszerzés korábbi vezetője, Kim Jung Csol küldte Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek, akit arról tájékoztatott, hogy a Kim Dzsong Un vezette kormányzat meglátása szerint a két ország nem tud előbbre haladni az egyeztetésben.

A CNN forrásai szerint az észak-koreai fél azt tartja aggályosnak, hogy az Egyesült Államok nem kész a koreai háborút hivatalosan lezáró békeszerződés megkötésére, márpedig Észak-Korea ezt a lépést kulcsfontosságúnak tartja a Koreai-félszigeten meglévő feszültségek enyhítésében. Az Egyesült Államok azonban csak abban az esetben működne együtt a háború hivatalos lezárásában, ha Észak-Korea előbb felhagy a nukleáris programjával. 

A CNN jelentése szerint a levél azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem születik megállapodás és a tárgyalások megrekednek, Észak-Korea újraindíthatja a nukleáris tevékenységét. Az egyelőre ismeretlen, hogy a levél pontosan milyen csatornán keresztül érkezett. A Washington Post amerikai hírlap közlése szerint Észak-Korea egyre gyakrabban kommunikál az ENSZ-misszióján keresztül.

Az 1950 és 1953 között zajló koreai háború fegyverszünettel ért véget, de békeszerződés híján a Egyesült Államok vezette ENSZ-erők technikailag még mindig háborúban állnak Észak-Koreával.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »