Genovai katasztrófa: félmilliárd eurós kártérítést ígér a híd üzemeltetője

Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa és az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte a leomlott szerkezetet üzemeltető autósztráda-társaság vezérigazgatója szombaton tartott sajtótájékoztatóján. Mindeközben az áldozatok száma 43-ra emelkedett.

Giovanni Castellucci, az Autostrade per l’Italia vezérigazgatója és a társaság elnöke, Fabio Cerchiai bejelentette: a vállalat készen áll arra, hogy teljesen lebontsa a leomlott hidat és helyére acélhidat emeljen. Számításaik szerint a munkát nyolc hónap alatt el tudják végezni. Ez volt az első alkalom, hogy a sztrádatársaság vezetősége a keddi katasztrófa óta a nyilvánosság elé állt. Korábban rövid közleményben utasították el, hogy a híd karbantartási mulasztás következtében omlott volna le.

Castellucci és Cerchiai részvétüket fejezték ki. Hangsúlyozták, hogy a tragédia után nem tudták megfelelően kifejezni együttérzésüket, de a történtek – tették hozzá – a társaság minden egyes tagját megrázták.

Genova, 2018. augusztus 18.
Giovanni Castellucci, az Autostrada per l’Italia olasz autópálya kezelő vállalat vezérigazgatója sajtóértekezletet tart a genovai hídomlásról 2018. augusztus 18-án. Az A10-es autópálya részeként működő Morandi híd 2018. augusztus 14-én leszakadt, a balesetben legkevesebb 43 ember életét vesztette. (MTI/EPA/Luca Zennaro)

Az áldozatok családjait félmilliárd euróval kívánják segíteni: a pénzt hétfőtől Genova önkormányzatának készek átutalni a legsürgősebb segítségnyújtásra. Ezenkívül segíteni kívánnak a hídomlástól érintett lakóházakból kiköltöztetett több mint 600 ember költségeinek fedezésében is. Bejelentették, hogy mielőbb alternatív útvonalat teremtenek a hídomlás okozta közlekedési nehézségek enyhítésére.

Ismereteik szerint a híd rendszeres ellenőrzés alatt állt, és “jó egészségnek” örvendett. Elismerték, hogy tavasszal a Morandi híd korszerűsítéséről döntöttek, de visszautasították, hogy erre a szerkezet rossz állapota miatt volt szükség. Visszautasították azt is, hogy a sztrádatársaság üzemeltette útvonalakon más hidak is veszélyesek lennének, viszont készségüket fejezték ki a hatóságokkal való együttműködésre az omlás okainak kiderítése érdekében.

Giovanni Castellucci bejelentette, hogy nem mond le tisztségéről. Az autósztráda-társaság vezetői részt vettek az áldozatok szombati genovai gyászszertartásán.

  • Akkor most mi az igazság?
A viadukt már nem sokkal 1967-es megépítése után problémás volt, és bár az Autostrade per l’Italia szerdán publikált nyilatkozata szerint mindig betartották a karbantartási előírásokat és rendszeres, mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatokat folytattak a híd szerkezeti állapotának ellenőrzésére, amelyek mindeddig megnyugtató eredménnyel szolgáltak, a cég nem adta ki a vonatkozó karbantartások költségvetési adatait.

Salvatore Lorefice, a híd alatt található egyik raktár egy nyugalmazott dolgozója lebbentette fel a fátylat egy sokatmondó tényről: a híd már két évtizeddel az elkészülte után omlani kezdett; cementdarabok potyogtak le belőle, amelyek megrongálták az alatta parkoló autókat. Emiatt egy eljárás is bevett szokássá vált a környéken: a károsult kitöltött egy formanyomtatványt, amelyben kérhette kárának megtérítését és a javíttatást.

Már a 80-as években is gondok voltak a leomlott genovai híddal

Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes közösségi oldalára azt írta: az állam “nem fogad el alamizsnát” a sztrádatársaságtól. “A bocsánatkérés keveset ér, hiteles kártérítés kell, nem cserebere” – írta Di Maio, hangsúlyozva, hogy az olasz kormány továbbra is a vállalat koncessziós jogának visszavonásán dolgozik.

Sergio Mattarella államfő az áldozatok egy részének szombaton Genovában tartott temetésén úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatatlan tragédia történt és a felelősség szigorú megállapítására van szükség.

Genova, 2018. augusztus 18.
Az olasz elnöki sajtóiroda által közreadott képen Sergio Mattarella olasz elnök (k) a hídomlás több áldozatának közös állami temetésén a genovai vásártéren 2018. augusztus 18-án. Az A10-es autópálya részeként működő Morandi híd 2018. augusztus 14-én leszakadt, a balesetben legkevesebb 43 ember életét vesztette. (MTI/EPA/Francesco Ammendola/Olasz elnöki sajtóiroda)

A híd roncsai alatt újabb holttestet találtak, és az egyik kórházban ápolt súlyos sérült, egy eddig gyógyszeres kómában tartott 37 éves román férfi meghalt, így a halálos áldozatok száma 43-ra emelkedett.

A Polcevera patak fölött negyven méter magasan álló Morandi autópályahíd nyolcvan méteres szakasza kedd délben omlott a mélybe, lakásokra, vasúti sínekre, gyárakra. Az A10-es autópálya részeként a híd a város keleti és nyugati részét kötötte össze, ezen lehetett eljutni a kikötővárosból Dél-Franciaországba, Piemontba és Lombardiába is.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás