Tíz százalékos nyugdíjemelés jön Romániában

Július 1-től 10 százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában, a garantált minimálnyugdíj értéke pedig 20 százalékkal emelkedik – erősítette meg csütörtökön Viorica Dancila román miniszterelnök.

A 10 százalékos nyugdíjemelést a kormány már az idei költségvetés-tervezetben megígérte, de bírálták amiatt, hogy nem januártól léptette életbe az intézkedést, ahogyan korábban ígérte. A kabinet ki akarta várni, hogyan alakulnak az államháztartás bevételei az első fél évben, ezért ütemezték év közepére a nyugdíjemelést.

Dancila most eloszlatott minden kételyt és közölte: a nyugdíjpont értéke 10 százalékkal fog emelkedni, ami gyakorlatilag 10 százalékkal nagyobb öregségi járandóságot jelent több mint 5 millió nyugdíjasnak.

A garantált minimálnyugdíj értékét szintén július 1-től 640 lejre (44 800 forint) emelik, ami 20 százalékos növekedés. A múlt hónapban 1073 lej (75 110 forint) volt az átlagnyugdíj Romániában.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A román kormány az idén 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tervezett, de az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is figyelmeztette Bukarestet, hogy amennyiben nem változtat a költségvetés szerkezetén, túllépi a vállalt célt.

A pénzügyminisztérium szerdán közölte, hogy az első öt hónapban az államháztartási hiány elérte a 8,14 milliárd lejt, ami a bruttó hazai termék (GDP) 0,88 százalékát jelenti. Tavaly az első öt hónapban 0,27 százalék volt a deficit, ami abszolút értékben 2,2 milliárd lejt jelentett.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »