Oroszország eladta amerikai állampapírjainak a felét

A világban kitörő kereskedelmi feszültségekkel párhuzamosan több külföldi kormány vonta vissza vásárlásait az amerikai állampapírokból – Oroszország máris a felére csökkentette korábbi állományát, pedig még csak az áprilisi adatokat tették közzé.

A csökkenések összességében még nem számottevőek sem a rövidebb, sem a hosszabb kötvények esetén, egyelőre egy szerény, havi 5 milliárd dolláros kivonás történt márciusban és áprilisban, azonban egy lehetséges nyugtalanító tendenciát jeleznek előre.

A legjelentősebb csökkenés Oroszország felől érkezett, amely március ás április között megközelítőleg a felére csökkentette az amerikai hitelekben tartott vagyonrészét, márciusban még 96,1 milliárd dollárnyi állampapírt birtokoltak, április végén viszont már csak 48,7 milliárdnyit.

Nem Oroszország azonban az egyedüli, mely ilyen lépéseket tett. Kína, az amerikai állampapírok legnagyobb birtokosa 5,8 milliárd dollárral csökkentette állományát – igaz, még így is 1,18 billió dollárnyi adósságpapírja maradt. Japán – az USA második legnagyobb hitelezője – 12,3 milliárd dollárral vágta meg befektetéseit, így 1,03 billió dollár értékűre csökkentette állományát, továbbá Írország, az Egyesült Királyság és Svájc is az amerikai állampapír-állomány csökkentése mellett döntött.

Összességében az amerikai államkincstár által kibocsátott papírokból 6,17 billió dollárnyi volt külföldi kézben áprilisban, míg a teljes állomány 14,84 billió dollárt tett ki – azonban ha az adóssághoz hozzávesszük a kormányközi tulajdonlásokat is, a teljes összeg már 21 billió dollár felett jár.

Márpedig az állampapírokra vevőket találni egyre fontosabb lesz a kormányzat számára, a FED ugyanis 2016 októberében leállította kötvényvásárlási programját, Donald Trump intézkedései  – főleg a vitatott adócsökkentési programja – viszont a korábbinál jóval magasabb adósságpályára küldték az amerikai gazdaságot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

„Minden segítségre szükségünk van az amerikai állampapírok potenciális vásárlóinak a felkeresésében az óriási kínálatnak köszönhetően, melyre a következő években számíthatunk” – fejtette ki Peter Boockvar, a Bleakly Advisory Group fő befektetési elemzője.

Az elkövetkező években ráadásul a várható költségvetési deficit a Kongresszus Költségvetési Hivatala szerint tovább növekszik, és 2020-ra eléri az 1 billió dollárt. Már az idei kibocsátás is 443,7 milliárd dollárnál tart, ami a kilencszerese (!) a tavalyi év azonos időszakában mért értéknek.

A kötvénykínálat növekedésével párhuzamosan pedig a hozamok is jelentősen emelkedtek, aminek következtében az amerikai kormányzatnak immár magasabb kamatköltségekkel kell számolnia. A referenciának tekintett 10 éves államkötvény hozama nagyságrendileg 0,75%-ot emelkedett az utóbbi egy évben, jelenleg 2,9% közelében tartózkodik, de idén rövid időre már járt 3% felett is.

A költségvetési év első nyolc hónapjában az Amerikai Egyesült Államok 319,3 milliárd dollárt fizetett ki adósságának kamatterheire – a jelek szerint pedig a következő években ez az összeg csak emelkedni fog.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Konkrét eredménnyel zárul az idei harmadik Korea-közi csúcs

Észak-Korea beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a szingapúri amerikai-észak-koreai megállapodásban foglaltakat - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott közös sajtótájékoztatóján Phenjanban szerdán.

Read More »

Csak az elektromos autókban bízik a T&E civil szervezet

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport & Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

Read More »

Erdogan következő célpontja: a bankrendszer

Erdogan török elnök úgy véli, a hatóságoknak utána kellene néznie az Isbank igazgatótanácsában ülő ellenzékieknek – jelentette a Hurriyet, melynek hatására az ország legnagyobb tőzsdén forgó bankjának a részvényei zuhanásba kezdtek. Az ellenzék szerint Erdogan a banki tulajdonrészt vélhetőleg az immár általa irányított nemzeti vagyonalapba kívánja beolvasztani.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás