Idén már harmadszor jár Kínában Kim Dzsong Un

Kétnapos látogatásra Kínába érkezett Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, ahol kedden Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt. Kim idén már harmadszor keresi fel országa legfőbb szövetségesét, előzőleg márciusban és májusban is járt Pekingben.

Az észak-koreai vezető Pekingbe érkezéséről ezúttal nem utólag, hanem a látogatás napján közölt hírt a kínai állami média. A Nikkei japán napilap azt írta, Kim Dzsong Un a kétoldalú együttműködés kérdéseit akarja áttekinteni Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Donald Trump amerikai elnökkel tartott múlt heti szingapúri csúcstalálkozójának fényében.

A Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt szállító jármű elhagyja a pekingi repülőteret 2018. június 19-én. Kim Dzsong Un kétnapos látogatásra érkezik Kínába. (MTI/EPA/Yonhap)

Az észak-koreai vezető Szingapúrban megerősítette országa elkötelezettségét a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett, cserébe bizonyos biztonsági garanciákért és azért, hogy az Egyesült Államok újfajta viszonyt létesít országával. Washingtonban éppen hétfő este jelentették be, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti az augusztusra tervezett, Dél-Koreával közös hadgyakorlatát.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti hadgyakorlatok felfüggesztését szingapúri csúcstalálkozójukon ajánlotta fel Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek – ezt maga az amerikai elnök jelentette be a találkozó után, mondván, a hadgyakorlatokat mindaddig felfüggesztik, amíg a kétoldalú tárgyalások a megfelelő mederben haladnak.

Hszi Csin-ping kedden méltatta Kim Dzsong Unt pekingi találkozójukon a szingapúri csúcs kedvező eredményeiért. A kínai állami média szerint Hszi Csin-ping üdvözölte, hogy Kim Dzsong Un megegyezett Donald Trumppal Észak-Korea atommentesítéséről és lefektette a két ország közti békéhez vezető út alapköveit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kínai elnök mindazonáltal leszögezte: Peking eltökélt a Phenjannal ápolt kapcsolatok megerősítésében és fejlesztésében, „a kínai emberek barátsága az észak-koreai emberekkel, illetve Kína támogatása a szocialista Észak-Korea részére nem fog megváltozni”.

Hszi Csin-ping üdvözölte azt is, hogy Phenjan gazdaságpolitikája a reformok irányába halad, és emlékeztetett: a kínai nyitási és reformfolyamatnak köszönhetően a kínaiak megismerhették a világot.

Forrás: MTI/Reuters/dpa/Hszinhua

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »