Rendkívül feszült légkörben találkoznak a G7-ek vezetői

Amerikai-európai összeütközés várható a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) ma kezdődő kanadai csúcstalálkozóján: az Atlanti-óceán két oldalán az iráni atomalku, a védővámok és a klímavédelem terén is homlokegyenest eltérő állásponton vannak a politikusok.

Az Európai Unió vezetői, illetve az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Nagy-Britannia állam- és kormányfői a Québechez közeli La Malbaie-ben gyűlnek össze. Találkozójukra árnyékot vet, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya több kérdésben gyökeresen más nézeteket vall, mint európai partnerei.

A helyzet annyira elmérgesedett, hogy egyelőre azt sem tudni, ezúttal elfogadnak-e közös zárónyilatkozatot. Angela Merkel német kancellár szerdán azt mondta: nem kell minden áron ragaszkodni a közös nyilatkozathoz, és nem szabad csak a kompromisszum kedvéért kompromisszumot kötni. Ez azonban ellentmond a G7 szellemiségének, amelynek célja, hogy értékközösségként közös megoldásokat találjon a globális kihívásokra – hívta fel a figyelmet a dpa német hírügynökség.

A legritkább esetben fordul csak elő, hogy mindössze a házigazda összefoglalója zárja az eseményt. Az előző évben a taorminai találkozón már majdnem zátonyra futott a zárónyilatkozat kiadása. Ez volt az első alkalom, hogy Donald Trump képviselte az Egyesült Államokat a G7-ek csúcstalálkozóján.

Trump csütörtökön kakaskodó Twitter-üzenetekkel fokozta az amúgy is paprikás hangulatot. Az amerikai elnök leszögezte, hogy a csúcstalálkozón kereskedelmi kérdésekben az Egyesült Államokért fog küzdeni. Belső körökből származó információk szerint Trump azon is gondolkozott, hogy lemondja a részvételét a csúcstalálkozón, mert nem akarja, hogy a többi résztvevő kioktassa.

A washingtoni vezető állítólag dühös Justin Trudeau kanadai miniszterelnökre, Angela Merkel német kancellárra és Theresa May brit kormányfőre, mert határozottan szembeszegülnek vele a kereskedelmi kérdésekben.

Trump nem lesz ott végig a csúcsértekezleten

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője csütörtök esete közleményben bejelentette: az elnök szombaton, helyi idő szerint kora délelőtt távozik a csúcsértekezletről, mert Szingapúrba indul a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartandó jövő heti csúcstalálkozóra.

A Fehér Ház közleménye előtt nem sokkal Donald Trump a Twitteren heves vitába keveredett Emmanuel Macron francia elnökkel és Justin Trudeau kanadai kormányfővel. Mindkét politikus ígéretet tett arra mikroblogján, hogy a csúcsértekezleten vitába száll Trumppal a szövetségeseire kivetett vámtarifák miatt.

Az amerikai elnök így válaszolt: “Kérem, mondják meg Trudeau miniszterelnöknek és Macron elnöknek, hogy ők azok, akik megrohamozzák az Egyesült Államokat hatalmas vámtarifákkal. Az EU-nak 151 milliárd dolláros kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, és Kanada távol tartja (a piacaitól) a mi farmereinket és másokat is. Várom a holnapi találkozót”. Később, újabb bejegyzésben, a kanadai kormányfőről azt írta, hogy ebben az ügyben “nagyon méltatlan”.

A francia államfő csütörtökön arra szólította fel a G7-es országcsoport vezetőit, hogy a kétnapos csúcsértekezleten szálljanak vitába Donald Trumppal, és a hagyománytól eltérően ne adjanak ki közös közleményt a találkozó végén. “Talán az amerikai elnököt nem izgatja, hogy elszigetelődik, de minket sem zavar, ha esetleg csak hatan vagyunk” – idézte a Politico című lap Emmanuel Macront.

A kanadai kormányfő ismét “nevetségesnek” minősítette a védővámokat, és a kanadai Radio Canada International tudósítása szerint azt mondta: “Mindannyian tudjuk, hogy Trump elnök szeret kiszámíthatatlan lenni”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Megindult a lejtőn Törökország

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service, egyaránt elsősorban azzal a várakozásukkal indokolva a lépést, hogy a török líra legutóbbi szélsőséges árfolyam-kilengései és az ebből eredő, várhatóan meredek ívű fizetésimérleg-mozgások kikezdik a török gazdaság alapjait. Az S&P jövőre recesszióval számol Törökországban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás