Politikai patthelyzet az új katalán kormány önkényes kinevezése után

Egyelőre nem publikálnák a hivatalos állami közlönyben az új katalán kormány kinevezéséről szóló rendeletet, így fenntartva a közvetlen spanyol kormányzati irányítást Katalóniában – írta vasárnap több spanyol és katalán sajtóorgánum is spanyol kormányzati forrásokra hivatkozva.

A nyilvánosan meg nem erősített értesülések szerint ez a lépés lehet Madrid válasza arra, hogy Quim Torra új katalán elnök szombaton megnevezett 14 tagú helyi kormánylistáján szerepelnek olyan politikusok is, akik előzetes letartóztatásban, illetve külföldön, önkéntes száműzetésben vannak.
Mind a négyük ellen bírósági eljárás zajlik Spanyolországban a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Barcelona, 2018. május 14.
Roger Torrent, a katalán parlament elnöke (b) gratulál a függetlenségpárti Quim Torrának, akit Katalónia elnökévé választottak a képviselõk a regionális parlament plenáris ülésén Barcelonában (MTI/EPA/Tony Albir)

A spanyol kormány szombat este kiadott közleményében az új katalán vezető döntését „provokációnak” nevezte, és megállapította, hogy ezek szerint szándéka a párbeszédre „nem volt őszinte”.

  Az új katalán kormány addig nem alakulhat meg, amíg a kinevezéséről szóló rendelet nem lép hatályba, azaz amíg nem jelenik meg a közlönyben.

A spanyol kormány teljes irányítása Katalónia felett pedig akkor szűnik meg, ha megalakul az új katalán kormány.
Utóbbit az a spanyol szenátusi határozat írja elő, amely október végén felhatalmazást adott a spanyol kormánynak, hogy ideiglenesen gyakorolja a kormányzati jogköröket Katalóniában is az alkotmány 155-ös cikke alapján.

Mariano Rajoy erre hivatkozva menesztette Carles Puigdemont volt katalán elnököt és kormányát, feloszlatta a katalán parlamentet és új helyi parlamenti választásokat írt ki az északkelet-spanyolországi autonóm közösségben.

A választásokat ugyan az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt nyerte, de nem szerzett kormányzóképes többséget a parlamentben, míg a bejutott három függetlenségi párt közösen rendelkezik ezzel.
Ennek a többségnek köszönhetően választották meg Quim Torrát elnöknek, aki programbeszédében fáradhatatlan munkát ígért az önálló katalán köztársaságért.

A spanyol alkotmány szerint az ország területi integritását, nemzeti szuverenitását veszélyeztető lépések alkotmányellenesek, a madridi vezetés pedig erre hivatkozva számtalan alkalommal kijelentette, hogy ezekkel szemben minden törvényes eszközével fel fog lépni.
A konzervatív spanyol kormány álláspontját több ellenzéki erő, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt is támogatja.

  • Előzmény:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »