Hamarosan elkészül a németek menekültügyi mesterterve

Heteken belül elkészül az új vezetésű német szövetségi belügyminisztérium átfogó programja – úgynevezett mesterterve – a menekültügyi rendszer hatékonyságának növeléséről, és nyár végén hozzálátnak a reformokhoz – mondta a tárca vezetője, Horst Seehofer volt bajor miniszterelnök csütörtökön egy berlini sajtóbeszélgetésen.

A bajor Keresztényszoicális Unió (CSU) elnökének érkezésével átalakított tárca munkájának első 50 napját értékelő rendezvényen a miniszter elmondta, hogy május végére, június elejére elkészülnek a “mesterterv” legfőbb elemei, amelyek a menedékjogi ügyek átfutási idejének további csökkentését, az elutasított menedékkérők hatékonyabb elszállítását és a menekülésre kényszerítő okok felszámolásáért folytatott küzdelem sikerét szolgálják.

Kiemelte, hogy a reform legfőbb célja a menedékkérők beáramlásának korlátozása, mert csak a korlátozással lehet eredményes a védelemre szoruló emberek társadalmi beilleszkedése.

Mint mondta, “sok-sok példa van a sikeres integrációra”, köztük van a bajorországi Nürnberg, München és Augsburg. Ezekben a városokban  sokkal magasabb a “migránsarány”, mint Berlinben, Augsburgban a 40 százalékot is meghaladja, de az önkormányzat sikeres integrációs munkája révén “nincsen említésre érdemes probléma”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A befogadott emberek beilleszkedésének sikere érdekében rögzítették az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárttal, a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződésben, hogy az évi 180 ezer és 220 ezer közötti sávban kell tartani a menekültügyi rendszer keretében befogadott emberek számát. Azért jelölték meg ezt a sávot, mert az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján a német társadalom egy legfeljebb ekkora nagyságú csoport integrációjára képes – fejtette ki a miniszter.

A korlátozást szolgálja többek között az oltalmazott státuszt szerző menedékkérőkre vonatkozó családegyesítési szabályok átalakítása. Az új rendszer már augusztusban életbe lép, lényege, hogy havonta legfeljebb 1000 ember költözhet Németországba oltalmazott által kérelmezett családegyesítés révén. A vízumokat az SPD-s vezetésű külügyminisztérium állítja ki. Az első öt hónapban a kontingens létszáma még változhat, és az átlag nem haladhatja meg a havi ezer főt, 2019-től viszont már szigorúan betartják az ezer fős szabályt, és nem lehet átvinni a következő hónapra férőhelyeket, ha nem sikerül betölteni a keretet – ismertette Horst Seehofer.

A “mesterterv” legfontosabbként számon tartott eleme, az új típusú menekültügyi befogadó központok is augusztusban, vagy szeptemberben állhatnak fel. A megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján ANkER központnak nevezett új intézmény lényege, hogy  a korábban alkalmazott decentralizált rendszer helyett néhány központi állomáson helyezik el az országba újonnan érkező valamennyi menedékkérőt a menedékjogi eljárás lezárásáig, és onnan szállítják vissza hazájukba az elutasított menedékkérőket, vagy az európai uniós társállamokba mindazokat, akik ügyében nem Németország, hanem valamely másik uniós tagország illetékes.

epa06689175 German Chancellor and Chairwoman of the Christian Democratic Union (CDU), Angela Merkel (R) and German Minister of Interior, Construction and Homeland and chairman of the German Christian Social Union (CSU) Horst Seehofer (L) sit next to each other during the beginning of a faction meeting in Berlin, Germany, 24 April 2018. The CDU/CSU faction meets on a regular basis at the German Parliament 'Bundestag'.  EPA/CLEMENS BILAN

Angela Merkel német kancellár (j) és Horst Seehofer belügyminiszter (b) egymás mellett ülnek egy frakciógyűlésen Berlinben, 2018. április 24-én. (EPA/CLEMENS BILAN)

Az előkészületeket irányító államtitkár, Helmut Teichmann elmondta, hogy az első hat hónap a “próbaüzem” ideje lesz, és várhatóan hat tartományban – Alsó-Szászországban, Baden-Württembergben, Bajorországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben és valamelyik keleti tartományban – építenek ki ANkER központokat, amelyekben valamennyi illetékes hatóság és bíróság működtet majd képviseletet, hogy helyben juthassanak el a menedékjogi eljárásban egészen a jogerős döntésig.

Az eljárások gyorsítását szolgálja az a törekvés is, hogy a biztonságos származási országok közé sorolják az észak-afrikai Algériát, Marokkót és Tunéziát, valamint a kelet-európai Georgiát. A biztonságos besorolás révén a menedékjogi kérelmeket gyorsabban el lehet bírálni, ami rendszerint a kérelem elutasítását jelenti, és a hatósági döntés elleni jogorvoslat sikerének esélye is csökken, mert a bíróság előtt lehet arra hivatkozni, hogy a kérelmező hazája nem veszélyes.

A tervek szerint a bűnelkövető, vagy szélsőséges nézeteik miatt potenciálisan veszélyes menedékkérők hazajuttatásának hatékonyságát is javítják. Ebben áttörésre számítanak az alkotmánybíróság május 7-én várható döntésétől, amely egy tunéziai menedékkérő kitoloncolásával kapcsolatos. Amennyiben a bíróság engedélyezi a kitoloncolást, bővülnek a jogállami lehetőségek a bűnelkövető vagy veszélyes menedékkérőkkel szembeni fellépés szigorítására – fejtették ki a tájékoztatón.

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy dolgoznak a beilleszkedést támogató programokon is, és formálódik egy újabb kezdeményezés, amely azt szolgálja, hogy ne is induljanak el az emberek Németország felé, hanem boldoguljanak a hazájukban. Ezt a programot a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős – szintén CSU-s vezetésű – minisztériummal együtt készítik elő, és részleteit heteken belül ismertetik.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Végre szintet lépett a Brexit

A brit kormány jóváhagyta a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezetet - közölte szerda este, a kabinet ötórás soron kívüli ülése után Theresa May brit miniszterelnök. Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló nem sokkal később kijelentette: elegendő előrelépés történt egy rendkívüli novemberi csúcstalálkozó összehívásához.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás