A koalíciós partnertől függ, ki alakíthat kormányt Olaszországban

Szövetségeseket keres a kormányzáshoz az olasz parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot szerzett jobbközép koalíció és az első pártként végzett Öt Csillag Mozgalom is (M5S), és mindkettő a balközéptől vár segítséget – összegezte a választások utáni helyzetet az olasz sajtó szerdán.

Luigi Di Maio, az M5S miniszterelnök-jelöltje a La Repubblica balközép napilapban írt nyílt levéllel fordult a Demokrata Párthoz (PD),  hangsúlyozva, hogy a két erő „együtt változtathatja meg Olaszországot”.

Az M5S bizonyult a vasárnapi parlamenti választások legerősebb pártjának több mint 32 százalékkal, ami azonban szövetségesek nélkül nem elegendő a kormányalakításhoz. A PD természetes koalíciós partner lehet, mivel az M5S a balközéptől hódította el a szavazókat. Nem véletlen, hogy a mozgalmat alapító Beppe Grillo úgy nyilatkozott: az M5S „alkalmazkodni képes” párt, amely „balközép, jobbközép és centrum” is egyszerre. Luigi Di Maio ezzel egy időben 10 pontos kormányprogramot vázolt, amelyet reményei szerint a balközép támogathatna.

Hasonlóképpen a legtöbb szavazatot, együttesen több mint 37 százalékot szerzett jobbközép koalíció vezetője, Matteo Salvini kijelentette, hogy kaput nyitnak a programjukat támogató balközép képviselők és szenátorok előtt. Nem baloldalról és jobboldalról kell beszélni, hanem programpontok elfogadásáról – fogalmazott Matteo Salvini, a 17 százalék felett teljesített Liga elnöke.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A jobbközép koalíció második pártjaként, valamivel több mint 14 százalékkal befutott Hajrá Olaszország (FI) elnöke, Silvio Berlusconi a Corriere della Serában hangsúlyozta, hogy a jobbközép a kormányalakítás várományosa. Giorgia Meloni, a szintén a koalícióhoz tartozó Olasz Testvérek (FdI) vezetője elmondta, hogy az új római parlament nem jobbközép tagjait ha kell, egyenként győzik meg a jobbközép kormány támogatására.

A mérleg nyelvét képviselő PD főtitkára, Matteo Renzi határozott nemet mondott az M5S-sel való koalícióra, de a gyenge eredményre való tekintettel lemondott. A párt vezetősége hétfőn ül össze, a főtitkári posztra Carlo Calenda volt gazdasági fejlesztési miniszter pályázik, aki már szintén nemet mondott az M5S-PD szövetségre.

A római belügyminisztérium hét napon belül ígérte a végleges választási eredmények közlését. A szavazatok majdnem teljes összeszámlálása szerint a 630 fős képviselőházban a jobbközép 260 mandátumot szerzett, az M5S 221-t, a PD vezette balközép 112-t.

A római parlament első ülése március 23-án lesz és 27-ig kell megválasztani a felső- és alsóház elnökét, ezután Paolo Gentiloni kormányfő benyújtja lemondását és az államfő elindítja a kormányalakítási konzultációt. Elemzők továbbra sem zárják ki, hogy ha a jobbközép és a Liga sem tud többséget felmutatni, szakértői kormány állhat fel Itáliában.

Forrás: MTI

Friss hírek