Az ENSZ-főtitkár szerint a migráció egy pozitív globális jelenség

Az egész világra kiterjedő nemzetközi migrációs egyezmény megkötését javasolta António Guterres ENSZ-főtitkár. Guterres a bevándorlók gazdasági hozzájárulására hivatkozva csütörtökön azt indítványozta, hogy még az idén kössék meg az egyezményt.

“A migráció egy pozitív globális jelenség” – hangsúlyozta a világszervezet főtitkára az ENSZ-közgyűlés előtt mondott beszédében, a többi között azzal érvelve, hogy a migráció  élénkíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenséget, kapcsolatot teremt a különböző társadalmak között.

“Azok az államok, amelyek szigorú korlátokat emelnek a bevándorlás elé vagy láthatóan korlátozzák a migránsok munkavállalását, maguknak okoznak feleslegesen gazdasági károkat” – mondta Guterres. Az ENSZ-főtitkár úgy vélte, hogy az ilyen korlátok akaratlanul is csak az illegális bevándorlást erősítik.

A dpa német hírügynökség értékelése szerint Guterres beszéde burkolt bírálat Donald Trump amerikai elnökkel szemben. Az Egyesült Államok ugyanis tavaly decemberben bejelentette, hogy Trump döntésének értelmében kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítő munkálataiból, amely a menekültek és migránsok helyzetén hivatott segíteni, mert összeegyeztethetetlennek tartja saját bevándorlási politikájával. Trump már több szigorítást vezetett be országának menekültpolitikájában.

Kapcsolódó cikkünk: Trump nem dughatja homokba a fejét a migránsválság kapcsán

Guterres korábban a világszervezet menekültügyi főbiztosaként 2005 és 2015 között foglalkozott menekültügyi és migrációs kérdésekkel.

Az átfogó paktum elkészítéséről tavaly szeptemberben egyhangúlag döntött az ENSZ Közgyűlése, a részletes javaslatot a világszervezet menekültügyi főbiztosságának kell elkészítenie és 2018-as éves jelentésének részeként beterjesztenie.

A megállapodás rögzíti azokat a nemzetközi alapelveket, amelyeket tiszteletben kell tartani a menekültekkel és bevándorlókkal szembeni eljárást illetően, beleértve az ideiglenes elhelyezésükre, illetve hazatérésük támogatására vonatkozó szabályokat is. Az egyezménynek része lesz egy részletes cselekvési program. A megállapodást már 2018-ban el kívánják fogadni.

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

A legújabb vita forrása: a szíriai légvédelem megerősítése

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szíriai légvédelem megerősítéséről hozott orosz döntés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elhárítson a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló orosz katonák életét veszélyeztető bármilyen fenyegetést. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő viszont úgy véli, hogy az orosz lépés veszélyezteti a térség biztonságát. Ezt az aggályt az Egyesült Államok is osztja.

Read More »

Történelmi jelentőségű a macedón népszavazás

Legutóbb huszonhét éve volt akkora tétje népszavazásnak Macedóniában, mint most, hiszen 1991-ben a macedónok arról határoztak, hogy függetlenné váljanak-e Jugoszláviától, vasárnap pedig azért járulnak az urnák elé, hogy a nyugat-balkáni ország nevének megváltoztatásáról döntsenek, és ezáltal lehetővé tegyék Macedónia számára az euroatlanti integráció folytatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás