Az iráni elnök a tüntetők mellé állt

A tömeges tiltakozások alkalmával utcákra vonuló fiatal irániak elégedetlensége nem szorítkozik pusztán a gazdasági követelésekre, azon túlmutat, az aktivisták nem hajlandóak többé alávetni magukat egy elöregedő forradalmi elit életmódjának és nézeteinek – mondta hétfőn Haszan Róháni iráni elnök bírálva keményvonalas riválisait.

A december végén kirobbant kormányellenes iráni tiltakozások a 2009-es tömegtüntetések óta legnagyobb kihívás elé állították az iszlám köztársaság rendszerét.

“Az események félreértelmezése volna és az iráni nép megsértését is jelentené, ha azt mondanánk, hogy mindössze gazdasági követeléseik vannak” – idézte Róhánit a félhivatalos Tasznim hírügynökség. “Az embereknek, gazdasági, politikai és társadalmi követeléseik vannak” – tette hozzá a reformernek és mérsékeltnek mondott 69 éves politikus, akinek a tavalyi elnökválasztáson sikerült elérnie újraválasztását a Nyugat-ellenes konzervatívokkal szemben.

“Egyszerűen el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a népé az utolsó szó” – mutatott megértést a tüntetők felé Róháni. Mint mondta, a politikusok között nincsenek szentek, ezért nincsenek védve a bírálattól. Az építő jellegű kritika ráadásul hasznos a politikai vezetés számára is, hiszen “az embereknek törvényes joga van tőlünk követelni, hogy lássuk, meghallgassuk őket és teljesítsük követeléseiket”.

Róháni utalt arra is, hogy a zavargásoknak van egy generációs vetülete is, hiszen a tüntetések élén 25 éves fiatalok álltak: “Nem választhatunk meg egy életmódot, hogy aztán azt mondjuk a két nemzedékkel utánunk jövőknek, ti is éljetek így. Lehetetlenség … a fiatalok nemzedékének az életről és a világról vallott felfogása eltér a miénktől” – emelte ki Róháni, követelve az őrizetbe vett diákok szabadon engedését.

Teherán, 2018. január 2. Az iráni elnöki iroda hivatalos honlapja által közreadott képen Haszan Róháni iráni elnök (b) parlamenti bizottságok vezetõivel tanácskozik Teheránban 2018. január 2-án. A közel-keleti országban 2017. december 28-a óta utcai megmozdulások zajlanak a magas árak, az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. (MTI/EPA/Az iráni elnöki iroda hivatalos honlapja)

Teherán, 2018. január 2.
Az iráni elnöki iroda hivatalos honlapja által közreadott képen Haszan Róháni iráni elnök (b) parlamenti bizottságok vezetőivel tanácskozik Teheránban 2018. január 2-án. A közel-keleti országban 2017. december 28-a óta utcai megmozdulások zajlanak a magas árak, az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. (MTI/EPA/Az iráni elnöki iroda hivatalos honlapja)

Az iráni államfő egyben elutasította a keményvonalas politikai erők követelését, hogy tartósan korlátozzák a közösségi médiához és az üzenetküldő szolgálatokhoz való hozzáférést. A kormányellenes tüntetők ezeken a platformokon keresztül szervezkedtek. A tiltakozási hullám lanyhulásával a hatóságok feloldották az Instagram korlátozását, de az irániak körében népszerű Telegram internetes közösségi oldal továbbra sem elérhető.

Morteza Muszavian, a kulturális tárca számítástechnikai részlegének vezetője szerint mintegy 9000 vállalkozást érint a Telegram hatósági blokkolása. A 80 milliós lakosú Irán fele ezt az üzenetküldő szolgáltatást használja.

Előzmények

Az állami televízió a nap folyamán felvételeket sugárzott több Iráni városból, ahol kormánypárti tüntetések zajlottak. Ezeken a megmozdulásokon a rendszer támogatói plakátokat emeltek magasba Ali Hamenei ajatolláhnak, az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének arcképével.

Az iráni Forradalmi Gárda vasárnap jelentette be, hogy a biztonsági erők véget vetettek az ország ellenségeinek tulajdonított kormányellenes tüntetéseknek.

A több mint egy hete indult tiltakozó mozgalom során iráni illetékesek szerint 22 ember halt meg. Az elégedetlenségi hullám több mint 80 településre terjedt ki, ahol fiatalok és munkások ezrei vonultak az utcára a korrupció, a munkanélküliség, a szegények és a gazdagok között egyre mélyülő szakadék miatt tiltakozva.

Különböző értesülések szerint 1000 és 1800 közé tehető az őrizetbe vettek száma. A tüntetéseken egyre többen követelték a 78 éves Ali Hamenei lemondását. Hamenei a fegyveres erők főparancsnoka, ő jelöli ki a legfontosabb bírákat, a kulcsfontosságú tárcák élére az ő jóváhagyásával kerülhetnek miniszterek, s nem utolsó sorban övé az utolsó szó az iráni külpolitikában. Az iráni elnöknek hozzá képest elenyésző a hatalma.

Hamid Sahriari igazságügyi miniszter-helyettes szerint a kormányellenes aktivisták összes vezetőjét sikerült azonosítani és kézre keríteni. Hozzátette: szigorúan megbüntetik őket, akár halálbüntetésre is számíthatnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

A legújabb vita forrása: a szíriai légvédelem megerősítése

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szíriai légvédelem megerősítéséről hozott orosz döntés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elhárítson a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló orosz katonák életét veszélyeztető bármilyen fenyegetést. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő viszont úgy véli, hogy az orosz lépés veszélyezteti a térség biztonságát. Ezt az aggályt az Egyesült Államok is osztja.

Read More »

Történelmi jelentőségű a macedón népszavazás

Legutóbb huszonhét éve volt akkora tétje népszavazásnak Macedóniában, mint most, hiszen 1991-ben a macedónok arról határoztak, hogy függetlenné váljanak-e Jugoszláviától, vasárnap pedig azért járulnak az urnák elé, hogy a nyugat-balkáni ország nevének megváltoztatásáról döntsenek, és ezáltal lehetővé tegyék Macedónia számára az euroatlanti integráció folytatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás