Kínába látogatott Emmanuel Macron

A Kínával folytatott együttműködés környezetvédelmi és kereskedelmi erősítését szorgalmazta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök hétfőn, pekingi látogatásának első napján, s kijelentette: kész akár évente is ellátogatni Kínába, ha ez kell ahhoz, hogy kapcsolataik újabb szakaszba jussanak.

A politikus Hszian kelet-kínai városban, az egykori Selyemút kiindulópontján, tudósok, diákok és üzletemberek előtt tartott beszédében azt javasolta Pekingnek, indítsa újra a klímaharcot és készüljön fel a globális felmelegedés elleni harcban vállalt kötelezettségek tovább emelésére az év végén az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéről Lengyelországban tartandó ülésre.

Ezen a téren francia-kínai társelnökség kialakításának szükségességét hangoztatta, mint mondta “a világ jövője” érdekében. Bejelentette egyben, hogy 2018-2019-ben megrendezik az ökológiai átmenet francia-kínai évét.

Hszian, 2018. január 8. Emmanuel Macron francia államfő beszédet mond a Daming-palotában, Senhszi kínai tartomány székhelyén, Hszianban 2018. január 8-án. (MTI/AP/Mark Schiefelbein)

Hszian, 2018. január 8.
Emmanuel Macron francia államfő beszédet mond a Daming-palotában, Senhszi kínai tartomány székhelyén, Hszianban 2018. január 8-án. (MTI/AP/Mark Schiefelbein)

Szólt továbbá a Kína által négy éve elindított Selyemút Gazdasági Övezet kezdeményezésről, amelynek célja Kínát összekapcsolni a szárazföldön és a tengeren Délkelet-Ázsiával, Pakisztánnal és Közép-Ázsiával, távolabb pedig a Közel-Kelettel, Európával és Afrikával.

Hszi Csin-ping államfő mintegy 124 milliárd dollárt ígért a terv megvalósítására egy csúcstalálkozón tavaly májusban. Nyugati országok ugyanakkor azt gyanítják, hogy az indítvány célja túlmutat azon, mint amit Peking a fellendülés kiterjesztésének hirdetésével leplez. Éppen ezért a francia elnök most hangsúlyozta, hogy Európának együtt kell működnie Kínával napjaink Selyemút-tervének megvalósításában. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez az út nem lehet egyirányú.

Macron a nap második felében Hszianból Pekingbe utazik, ahol megkezdőnek majd útjának hivatalos tárgyalásai. Ezzel összefüggésben Lu Kan, a kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a francia vezető látogatása nagy jelentőségű mindkét ország számára. A felek erőfeszítéseket tesznek, hogy a látogatás eredményes legyen és kedvezően hasson kapcsolataik fejlesztésére. Elmondta azt is, hogy Macron egy lóval, a francia köztársasági gárda egyik lovával készül megajándékozni Hszi Csin-ping államfőt, amiért a kínai fél hálás.

Forrás: MTI/AFP/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Csak az elektromos autókban bízik a T&E civil szervezet

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport & Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

Read More »

Erdogan következő célpontja: a bankrendszer

Erdogan török elnök úgy véli, a hatóságoknak utána kellene néznie az Isbank igazgatótanácsában ülő ellenzékieknek – jelentette a Hurriyet, melynek hatására az ország legnagyobb tőzsdén forgó bankjának a részvényei zuhanásba kezdtek. Az ellenzék szerint Erdogan a banki tulajdonrészt vélhetőleg az immár általa irányított nemzeti vagyonalapba kívánja beolvasztani.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás