Továbbra is intenzív harcok folynak Szíriában

Jelentősen előre tudtak nyomulni a kormányerők a lázadók uralta északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, az elmúlt napban 14 falut vontak ellenőrzésük alá – jelentette pénteken a szíriai válság fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Az orosz légierő támogatását élvező kormányerők és Irán támogatta milicista szövetségeseik jelenleg a stratégiai fontosságú Abu-Duhúr katonai repülőtér felé haladnak előre. A szíriai belháború eseményeiről kiterjedt aktivistahálózata révén rendszeresen beszámoló OSDH szerint a gyors előrehaladást a felkelők állásaira fokozottabban mért légicsapások tették lehetővé.

A katonai repülőteret 2012-ben vették ostrom alá a lázadók, és 2015 szeptemberére teljes mértékben uralmuk alá vonták a légibázist. Maga Idlíb tartomány szintén 2015-ben került ki a hadsereg ellenőrzése alól, azután, hogy az ellenzékiek elfoglalták az azonos nevű tartományi fővárost.

Idlíb jelenleg is nagyrészt a felkelők és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű fegyveres szervezet uralma alatt áll. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport található, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ágaként volt ismert – a fegyveres csoport 2016-ban szakított a nemzetközi terrorhálózattal, majd nevet változtatott.

A jelentések szerint a HTS jelenleg az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel is harcot vív a középnyugat-szíriai Hama tartományban, ahol a dzsihadisták az Idlíb tartomány határa mentén elterülő piciny „enklávéjuk” területét próbálják éppen kiterjeszteni.

Az OSDH szerint a kormányerők csaknem 85 települést foglaltak el tavaly októberi offenzívájuk kezdete óta Idlíb és Hama tartományok területén. Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) jelentése alapján a harcok és a légicsapások következtében több mint 60 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát november eleje óta.

A kormányerők eközben erősítést küldtek a szíriai fővároshoz, Damaszkuszhoz közeli, ostromlott kelet-gútai térségbe, ahol a rossz időjárás következtében beállt néhány órás szünet után pénteken folytatódtak a közel egy hete tartó harcok – jelentette a londoni székhelyű civil szervezet. A harcok során a lázadók bekerítették a kelet-gútai Haraszta katonai bázisát.

Az OSDH szerint legalább 227 ember, köztük 130 civil vesztette életét a harcokban. Habár a kormány november végén beleegyezett a Kelet-Gútára vonatkozó tűzszünetbe, továbbra is légicsapásokat mér a térségre, az ottani ellenzékiek pedig válaszul gránátvetőkkel lőnek damaszkuszi célpontokat.

  • További cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/EFE/Reuters

Friss hírek