Előzetes letartóztatásban marad a volt katalán alelnök

A spanyol legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, hogy előzetes letartóztatásban marad Oriol Junqueras volt katalán alelnök, aki már két hónapja van börtönben a spanyol régió függetlenségi mozgalmában betöltött szerepe miatt.

A bírói indoklás szerint fennáll a veszélye annak, hogy Junqueras újabb bűncselekményt követ el, ha szabadon engedik. Nincs bizonyíték arra, hogy „elhagyta az utat, amelyet eddig követett” – áll a dokumentumban. A bíróság annak ellenére döntött így, hogy csütörtöki meghallgatásán Junqueras „a béke és párbeszéd emberének” mondta magát. Junquerast a többi között lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják.

A bírósági döntés miatt a politikus nem vehet részt az eskütételen a katalán parlament január 17-i nyitó ülésén. Ez abba a helyzetbe hozza Oriol Junqueras pártját, a Katalán Köztársasági Baloldalt (ERC), hogy sietősen olyan vezetőt találjon, aki nincs sem börtönben, sem külföldön.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Puigdemont hazatérne, hogy újra ő lehessen a régió elnöke

Madrid egymilliárd euróra becsüli a katalán válság által okozott kárt

Junqueras a párt listavezetője volt a december 21-i katalán parlamenti választáson. Az ERC a második legerősebb szakadár politikai erőként került ki a voksolásból.

Forrás: MTI / Reuters

 

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »