Barnier: nem adunk lehetőséget Nagy-Britanniának a visszakozásra

Nem fog kifarolni a brit kormány az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről előző héten elért megállapodásból, azt mielőbb kötelező érvényű jogi szöveggé kell alakítani – mondta Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén.

Előzőleg nagy felháborodást váltott ki Brüsszelben David Davis Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter kijelentése, miszerint a szigetország távozásának fő kérdéseiről szóló, múlt pénteken tető alá hozott egyezménynek “nincs jogi kötelező ereje”, az inkább csak egyfajta “szándéknyilatkozat”.

“Nem fogunk elfogadni semmilyen visszalépést. Az egyezséget gyorsan olyan megállapodássá fogjuk alakítani, amely jogilag kötelező mindhárom területen” – közölte Barnier. A következő hónapokban egy “rövid és pontosan meghatározott” átmeneti időszak lesz a felek közötti egyeztetés középpontjában, valamint előzetes tárgyalásokat fognak folytatni a jövőbeli kapcsolatrendszerről – tette hozzá.

A strasbourgi ülésen Guy Verhofstadt, az EP főtárgyalója elmondta, telefonon beszélt Davis-szel, aki biztosította afelől, hogy “egyáltalán nem áll szándékukban” visszatáncolni az egyezségből.

A felszólaló képviselők nagy többsége méltatta Barnier munkáját, és üdvözölte a kiválási feltételekről született előzetes egyezséget. Az Európai Parlament hamarosan szavazni fog egy határozattervezetről, mellyel várhatóan kimondják, hogy a képviselőtestület meglátása szerint tovább lehet lépni az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, azonban vannak még tisztázásra váró kérdések.

Diplomáciai források szerint az EU-brit jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések legkorábban márciusban kezdődhetnek meg, már amennyiben a “huszonhetek” vezetőinek e heti csúcstalálkozóján jóváhagyják a második tárgyalási szakasz megindítását. Ennek célja állítólag az, hogy Londonnak “elegendő ideje” legyen arra, hogy “világosabbá tegye” a jövőre vonatkozó elképzeléseit.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb vád a volt malajziai kormányfő ellen

A volt kormányfő 2009-ben állította fel az 1MDB alapot a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében, de több milliárdos adósságot halmozott fel. Amerikai nyomozók szerint Najib egykori munkatársai 4,5 milliárd dollárt loptak el és mostak tisztára az alapból, az összeg egy része pedig Najib bankszámláján landolt.

Read More »

Valamikor a Brexit után lemondhat Theresa May

Nem hivatalos értesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán megígérte a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának, hogy nem ő fogja vezetni a pártot a következő parlamenti választásokon. May szerda este, az ellene kezdeményezett bizalmi szavazás előtt szólalt fel az alsóházi tory frakció 1922 bizottságának ülésén.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás