A venezuelai elnök kizárná az ellenzéket az elnökválasztásról

Kizárják a legfontosabb venezuelai ellenzéki erőket a jövő évi elnökválasztásról a dél-amerikai ország államfőjének vasárnapi bejelentése szerint.

Nicolás Maduro azzal indokolta a döntést, hogy a Demokratikus Egység Kerekasztal (MUD) pártszövetség bojkottálta a vasárnapi helyhatósági voksolást, amelyen a dél-amerikai ország 335 polgármesterét választották meg, illetve Zulia állam kormányzóját.

Maduro helyi idő szerint vasárnap esti bejelentésében közölte: a polgármesteri tisztségek 90 százalékát pártja, a szocialisták jelöltjei nyerték el, vagyis több mint 300 városban arattak diadalt. A választási bizottság ugyanakkor még csak részeredményeket közölt, miszerint 42 városból 41-ben nyert szocialista jelölt. Az ellenzék eddig 76 városban állított polgármestert. Az Acción Democrática, a Primero Justicia és a Voluntad Popular pártok távolmaradásra buzdították híveiket, mert a caracasi hatóságok megtagadták kérésüket, hogy biztosítsanak nagyobb átláthatóságot a voksolás lebonyolításánál.

A Maduro vezette Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) győzelme ezzel szinte borítékolható a vasárnapi szavazáson. Néhány kisebb ellenzéki párt ugyan igyekezett elejét venni a PSUV földcsuszamlásszerű győzelmének, de a részvétel olyan alacsony volt, hogy számos szavazóhelyiség üresen állt.

A venezuelai választási bizottság ugyanakkor 47 százalékos választói részvételről beszélt, s közölte, Zulia állam kormányzói tisztségét a leadott voksok 57 százalékával Omar Prieto, a kormányzó szocialisták jelöltje nyerte. A szövetségi államban meg kellett ismételni a voksolást, mert az október 15-i regionális választásokon győztes ellenzéki jelölt megtagadta a tisztség betöltése előfeltételének számító eskütételt az alkotmányozó nemzetgyűlés előtt, amelyet lényegében Maduro hozott létre hatalma megszilárdítására.

“Minden egyes párt, amely ma távol maradt és bojkottra szólított fel, nem vehet részt a 2018-as elnökválasztáson” – hangoztatta sajtókonferenciáján Maduro a nemzetközi közösség által el nem ismert, szinte kizárólag az elnök híveiből álló, alkotmányozó nemzetgyűlés egyik szabályozására hivatkozva.

Maduro egyben bejelentette indulását a jövő évi államfőválasztáson. Azt is megígérte, hogy két éven belül népszavazást tartanak a dél-amerikai ország új alkotmányáról – írta internetes felületén a Correo del Orinioco című lap.

Az alkotmányozó gyűlés elvileg minden hatalmi intézmény felett áll, beleértve az elnököt is, s feladata az lenne, hogy új alkotmányt dolgozzon ki a néhai Hugo Chávez hivatali idején, 1999-ben elfogadott alkotmány helyett.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »