Tovább folyik a marakodás az ENSZ-ben a szíriai vegyifegyver-támadásokról

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyta jóvá Moszkva javaslatát, amelyben feltételeket szabott a világszervezet vegyi fegyverek Szíriában történt bevetését vizsgáló bizottsága mandátumának meghosszabbításához.

Az ENSZ és a Vegyifegyer-tilalmi Szervezet (OPCW) szakembereiből álló vizsgálóbizottság (JIM) mandátuma november 17-én jár le. Oroszország csütörtökön megvétózta a mandátumhosszabbításról szóló amerikai javaslatot, majd saját indítványt terjesztett elő. Ebben – a mandátum meghosszabbításának feltételeként – azt követelte, hogy átfogóan vizsgálják felül a JIM eddigi tevékenységét, működési mechanizmusát és vizsgálódásainak módszereit.

Emellett kikötötte, hogy a Biztonsági Tanács utasítsa el a bizottság jelentését az észak-szíriai Hán Sejkúnban 2017 áprilisában elkövetett vegyifegyver-támadásról. A bizottság ugyanis Bassár el-Aszad szíriai elnököt és rezsimjét tette felelőssé a szaringáz-támadásért.

Az amerikai ENSZ-nagykövet – az európai nagykövetek támogatásával – elutasította az orosz javaslatot és kitartott amellett, hogy szankciókat kell hozni a Hán Sejkúnban elkövetett, több mint 80 ember halálát okozó szarintámadás felelősei ellen. Az orosz javaslat elutasítása után Japán egy határozattervezetet kezdett köröztetni a BT tagjai között arról, hogy a bizottság mandátumát legalább átmenetileg 30 nappal hosszabbítsák meg.

A bizottság felhatalmazásának meghosszabbítása heves és – sajtójelentések szerint – személyeskedő viták tárgya volt a Biztonsági Tanács csütörtöki ülésén. Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet, miután hosszas, személyes vitába keveredett Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövettel, közölte:

Oroszország kivégezte ezt a Biztonsági Tanácsban általános támogatást élvező vizsgálóbizottságot.”

Hozzátette: e döntésével Oroszország azt jelezte, hogy nem ellenzi vegyi fegyverek bevetését Szíriában. Vaszilij Nyebenzja visszautasította a bírálatokat, s különösen élesen szólt az Egyesült Királyság nagykövetéről, aki „árulással” vádolta meg őt. Matthew Rycroft brit ENSZ-nagykövet azt hangoztatta, hogy „Oroszország egyszerűen képtelen megszavazni egy amerikai javaslatot, és ezt mindenki tudja”.

A csütörtöki szavazás előtt Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben sürgette a vizsgálóbizottság mandátumának meghosszabbítását.

A JIM életre hívását 2013-ban Washington és Moszkva javasolta, majd létrehozásáról az ENSZ BT 2015-ben döntött.

Az utóbbi két évben a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a szíriai hadsereg a felelős a 2014-ben és 2015-ben három szíriai településen elkövetett vegyifegyver-támadásokért, valamint a 2017 áprilisában Hán Sejkúnban elkövetett szaringáz-támadásért. A szíriai kormányt támogató erők mellett a térségben bizonyíthatóan az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vetett be ellenségei ellen mustárgázt Irakban.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »