Az OPEC nem aggódik a következő évtizedek olajkereslete miatt

A világ olajkereslete az elkövetkező huszonöt évben még emelkedni fog, elsősorban a gépjárművek növekvő száma miatt, ami 2040-re a jelenleginek közel a duplájára, kétmilliárdra emelkedik – jelentette be kedden a kőolajat-exportáló országok szervezete, az OPEC bécsi központja.

Bár a fejlett országokban rohamosan növekszik majd az alternatív hajtású gépjárművek száma és részaránya, a világszerte forgalomban lévő járműveknek még 2040-ben is 85 százaléka benzin vagy dízel üzemű lesz – jelzi az OPEC prognózisa.

A kőolajat-exportáló országok szervezete emiatt azzal számol, hogy a világ nyersolaj-kereslete a jelenlegi napi 95,4 millió hordóról 2040-re napi 111,1 millió hordóra emelkedik. Ezen belül az OECD tagországokban csökken ugyan az olaj iránti kereslet, a fejlődő országokban azonban a lakosság számának a növekedése és javuló életszínvonala miatt emelkedik majd.

2040-re csak Kína és India olajfogyasztása napi 11,9 millió hordóval emelkedik majd a jelenlegihez képest, Ázsia fennmaradó területei és Afrika kereslete pedig napi 7 millió hordóval növekszik. Európában ugyanezen idő alatt napi 2,6 millió hordóval csökken az olajkereslet, részben az elektromos autók növekvő részaránya, részben pedig a lassuló gazdasági növekedés miatt.

Hosszabb távon már lassul az olaj iránti kereslet növekedési üteme az OPEC prognózisa szerint. Kínában erősödik majd a szolgáltató ágazatok gazdasági jelentősége, visszaszorul viszont az olajra utalt nehéziparé. Ezzel szemben az arab világban és Afrikában a felfelé törekvő fiatal lakosság miatt az olajkereslet rohamos növekedésével kell számolni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

 

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »