Letartóztatások és korrupciógyanú a szaúdi királyi családban

Őrizetbe vettek Szaúd-Arábiában az olajmonarchia királyi családjához tartozó tizenegy herceget, négy jelenlegi tárcavezetőt és mintegy harminc volt minisztert a frissen létrehozott korrupció ellenes bizottság utasítására – jelentette szombaton az al-Arabíja pánarab televízió.

A Mohamed bin Szalmán trónörökös vezette bizottságot az intézkedést  mindössze órákkal megelőzően hozták létre uralkodói rendelettel.

Az SPA állami hírügynökség korábbi értesülései szerint Szalmán bin Abdul-Azíz al-Szaúd király emellett három magas rangú tisztségviselőt is felmentett tisztségéből. Miteb bin Abdullah, szaúdi nemzeti gárdáért felelős miniszternek, aki egykor a szaúdi trón várományosának számított, Adel al-Fakieh gazdasági tárcavezetőnek, illetve a haditengerészet főparancsnokának, Abdulla asz-Szultannak is távoznia kellett posztjáról. Egyelőre hivatalosan nem indokolták meg a királyi utasítást, de megfigyelők a korrupcióellenes bizottság tevékenységét sejtik ennek a döntésnek a hátterében is.

Úgy tudni, a monarchia személyzeti döntései mögötti hajtóerő a júniusban koronahercegnek kinevezett Mohamed bin Szalmán.

NY Times: a szaúdi királyi család letartóztatott 11 tagja között van al-Valíd herceg is

A The New York Times című napilap értesülései szerint a szaúdi királyi család szombaton letartóztatott 11 tagja között van al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője, a világ egyik leggazdagabb embere.

Az amerikai lap helyi idő szerint vasárnapra virradóra a szaúdi tulajdonú al-Arabíja pánarab televízióra hivatkozva közölte a hírt. Az al-Arabíjában megjelenő információkat mindig az olajmonarchia uralkodó háza hagyja jóvá.

A The New York Times értékelése szerint al-Valíd herceg letartóztatása sokkolja nemcsak a szaúdi királyságot, hanem a külföldi nagy pénzügyi központokat is. Al-Valíd irányítja ugyanis a Kingdom Holding beruházási társaságot, és jelentős részvényei vannak például a The Wall Street Journal című lapot is kiadó News Corpban, a Time Warner médiaipari amerikai óriásvállalatban, a Citigroup bankcsoportban, az Apple és a Twitter informatikai cégeknél és komoly részesedései vannak több más, jól ismert amerikai és európai vállalkozásban is. A herceg amerikai egyetemeket támogat, köztük a tekintélyes washingtoni Georgetown Egyetemet is.

Al-Valíd herceg októberben számos interjút adott külföldi lapoknak arról, hogy Szaúd-Arábia az Aramco állami olajvállalat nyilvános tőzsdei bevezetését tervezi.

A The New York Times felidézte azt is, hogy al-Valíd nyilvános vitába keveredett Donald Trumppal, annak ellenére, hogy tőle vásárolta meg a New York-i Plaza hotelt és Trump neki adta el az egyik jachtját is. 2015-ben azonban, amikor kiderült, hogy Trump elnökjelölt-aspiránsként beszáll a választási küzdelembe, a szaúdi herceg Twitter-bejegyzésében azt írta: „Trump egy szerencsétlenség, nemcsak a Republikánus Pártnak, hanem egész Amerikának. Vonuljon vissza az elnökválasztási küzdelemből, mivel sosem fog nyerni”. Donald Trump szintén Twitter-üzenetben válaszolt: „al-Valíd, a lassú agymozgású herceg ellenőrizni akarja a mi amerikai politikusainkat a papa pénzével”.

A The New York Times információi szerint szombaton kiürítették a rijádi Ritz Carlton hotelt, mert állítólag ott helyeznék el a királyi család letartóztatott tagjait. Lezárták a rijádi repülőtér magángépeket fogadó részét is, és ezzel – a Times szerint – találgatások kezdődtek arról, hogy Mohamed bin Szalmán koronaherceg így szeretné megakadályozni a még letartóztatandó gazdag szaúdi üzletemberek külföldre távozását. A letartóztatások és felmentések hátterében ugyanis Mohamed bin Szalmán trónörököst sejtik, noha az intézkedéseket az uralkodó, Szalmán bin Abdul-Azíz al-Szaúd király hozta meg.

Az amerikai kormányzatnak és személyesen Donald Trumpnak amerikai sajtójelentések szerint kifejezetten jó a viszonya a 32 éves szaúdi koronaherceggel.

Friss hírünk Szaúd-Arábiával kapcsolatban: Izrael és Szaúd-Arábia támogatja a libanoni miniszterelnök lemondását

Forrás: MTI/Reuters/dpa/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »