A leváltott katalán kormány öt tagja jelentkezett a belga rendőrségen

Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja – jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió, hatósági forrásokra hivatkozva.

Gilles Dejemeppe, a belga főügyészség szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a leváltott katalán kormány öt tagja maga jelentkezett a belga rendőrségen, majd ezt követően őrizetbe vették őket. Mint elmondta, az érintetteket vasárnap délután meghallgatja a vizsgálóbíró, akinek hétfő reggelig kell döntenie fogva tartásukról vagy feltételes szabadon bocsátásukról. A meghallgatáson a vizsgálóbíró, egy tolmács és az öt érintett vesz részt – tette hozzá.

Sajtóhírek szerint a belga főügyészség várhatóan még vasárnap este közölni fogja a vizsgálóbíró álláspontját.

Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják az észak-keleti Katalónia tartomány menesztett, korábbi kormányfőjét, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Puigdemont korábban azt mondta, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte „átpolitizálódott”.

Az európai elfogatóparancs szabályainak értelmében az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba az tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották. Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni.

Súlyos bűncselekmény esetében nem szükséges, hogy a cselekmény mindkét tagállamban bűncselekménynek minősüljön. Egyetlen követelmény, hogy legalább három évi szabadságvesztéssel legyen büntetendő a kibocsátó tagállamban.

Uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.

Barcelona, 2017. november 5. Az európai elfogatóparancs alatt álló Antoni Comin, Lluis Puig, Meritxell Serret és Clara Ponsati volt katalán kormánytagok üres helyét jelképező sárga szalagok a függetlenségpárti Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) ülésén Barcelonában 2017. november 5-én. Ezen a napon a Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolt Carles Puigdemont menesztett katalán elnök feladta magát a belga rendőrségen. (MTI/EPA/Marta Pérez)

Barcelona, 2017. november 5.
Az európai elfogatóparancs alatt álló Antoni Comin, Lluis Puig, Meritxell Serret és Clara Ponsati volt katalán kormánytagok üres helyét jelképező sárga szalagok a függetlenségpárti Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) ülésén Barcelonában 2017. november 5-én. Ezen a napon a Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolt Carles Puigdemont menesztett katalán elnök feladta magát a belga rendőrségen. (MTI/EPA/Marta Pérez)

Felmérés: a függetlenségi pártok kaphatják a legtöbb voksot

Várhatóan a Katalónia függetlenségét támogató pártok kapják együttesen a legtöbb szavazatot a december 21-én tartandó előrehozott helyi választáson, de előfordulhat, hogy nem sikerül többséget szerezniük a barcelonai parlamentben – derül ki egy vasárnap ismertetett felmérés eredményéből.

A GAD3 közvélemény-kutató által 1233 ember megkérdezésével, október 30. és november 3. között készített és a La Vanguardia című barcelonai lap által ismertetett felmérés szerint a Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a Katalóniai Köztársasági Baloldal (ERC) és a Népi Egység (CUP) nevű párt 66-69 mandátumot szerezhet a 135 fős katalán parlamentben.

Egy másik felmérés, az NC Report által készített kutatás, melynek eredményét a La Razón című konzervatív lap ismertette, 65 mandátumot jósol a szakadároknak.

Katalóniában a madridi kormány rendkívüli intézkedésként oszlatta fel a helyi törvényhozást és a kormányt, miután a régió vezetése az október eleji alkotmányellenes népszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította elszakadását Spanyolországtól.

Kapcsolódó cikkünk: Belga kormányválsághoz vezethet a katalán függetlenség

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »