A megsemmisülés szélére jutott az Iszlám Állam Szíriában és Irakban

Az Iszlám Állam terrorszervezet legfrissebb vereségei nyomán elvesztette az általa egykor uralt szíriai és iraki területek 96 százalékát.

A szélsőségesek mostanra a szíriai-iraki határtérség egy szűk kis sávjába szorultak vissza, illetve néhány területet tartanak még Szíria sivatagos részein. Sok mindent vesztettek, infrastruktúrát, erőforrásokat, ellátási útvonalakat, az általuk meghódított területeken élő hozzávetőleg nyolcmillió ember feletti ellenőrzést. A legnagyobb csapást viszont az egybefüggő terület feletti uralom elvesztése jelenti az iszlamisták kalifátusa számára.

Brett McGurk, a szélsőségesek ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott szerint a dzsihadisták 2014-ben szerzett területeik több mint 96 százalékának elvesztésével a megsemmisülés szélére jutottak. Kiemelte: az Iszlám Államnak egy méternyit sem sikerült visszaszerezni elvesztett területeiből.

Mit vesztett a terrorszervezet az elmúlt 11 hónapban Szíriában?

Deir-ez Zór. A szíriai kormány pénteken jelentette be, hogy teljesen visszafoglalták az olajban gazdag kelet szíriai tartomány székhelyét, ahol a kormányerők három éven át tartották a város nyugati és déli kerületeit, valamint a katonai repülőterét az iszlamisták ostromával szemben. Al Majhúb tábornok, a szíriai hadsereg tábornoka stratégiai győzelemnek minősítette a Szíria keleti, északi és központi régióit egymással összekötő utak kereszteződésén fekvő Deir-ez Zór visszavételét.

Deir-ez-Zór, 2017. november 3. A SANA szíriai állami hírügynökség által 2017. november 3-án közreadott felvétel a szíriai kormányerők tagjairól Deir-ez-Zór város határában szeptember 3-án. A szíriai állami média 2017. november 3-án megerősítette, hogy a kormányerők visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől Deir-ez-Zór várost, tartományi központot. A médiajelentések szerint a hadsereg már az egész várost az ellenőrzése alatt tartja. (MTI/AP/SANA)

Deir-ez-Zór, 2017. november 3.
A SANA szíriai állami hírügynökség által 2017. november 3-án közreadott felvétel a szíriai kormányerők tagjairól Deir-ez-Zór város határában szeptember 3-án. A szíriai állami média 2017. november 3-án megerősítette, hogy a kormányerők visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől Deir-ez-Zór várost, tartományi központot. A médiajelentések szerint a hadsereg már az egész várost az ellenőrzése alatt tartja. (MTI/AP/SANA)

Hat Tu-22M3-as típusú hadászati bombázó és a Kolpino tengeralattjáró intézett támadást az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet Deir-ez Zór tartományban található infrastruktúrája ellen – közölte pénteken Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A légitámadás és a tengeralattjáróról kilőtt hat, Kalibr típusú manőverező robotrepülőgép Abu-Kemál település térségében erődítményeket, fegyver- és hadianyag-raktárakat, valamint harcálláspontokat semmisített meg. Konasenkov tábornok szerint a terroristák “nagyon súlyos” veszteségeket szenvedtek.

A légicsapásban részt vettek a szíriai Hmejmímben található orosz légitámaszpontról felszállt Szu-24-es és Szu-34-es bombázók is. A hadászati bombázókat az ugyancsak innen levegőbe emelt Szu-30SzM, Szu-35-ös és MiG-29-es vadászgépek biztosították. Konasenkov beszámolja szerint a Tu-22-esek az elmúlt három nap alatt 18 légicsapást mértek az IÁ állásaira Kelet-Szíriában, a Velikij Novgorod és a Kolpino tengeralattjáró pedig kilenc Kalibr típusú manőverező robotrepülőgépet bocsátott fel.

Rakka. Ez volt az Iszlám Állam szíriai “fővárosa”, míg október 17-én az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet el nem foglalta. Rakka elvesztése egyben szimbolikus vereséget is jelentett az Iszlám Állam számára, hiszen ez volt az első város, amelyre a dzsihadisták rátehették kezüket, hogy aztán külföldi harcosok ezreit vonzzák a kalifátus zászlaja alá. Az Iszlám Állam lefejezéseket és egyéb gyilkosságokat hajtott végre Rakka közterein, hogy könyörtelen rendszerét hirdesse a világnak. Itt volt a szélsőségesek sajtóműveleteinek központja is, ahol propaganda videókat forgattak a kalifátusban folytatott élet előnyeiről. Ráadásul több európai merénylet szálai is a városig vezethetőek vissza, így a 2015-ös párizsi és a 2016-os brüsszeli támadásoké is.

Rakka, 2017. október 23. Romos épületek Rakkában 2017. október 23-án. Az észak-szíriai várost az előző nap szabadították fel a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szíriai ellenzéki ernyőszervezet harcosai az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet uralma alól. (MTI/EPA/Juszef Rabih Juszef)

Rakka, 2017. október 23.
Romos épületek Rakkában 2017. október 23-án. Az észak-szíriai várost az előző nap szabadították fel a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szíriai ellenzéki ernyőszervezet harcosai az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet uralma alól. (MTI/EPA/Juszef Rabih Juszef)

Majadín. Október 14-én jelentette be a szíriai vezetés az Eufrátesz nyugati partján fekvő település visszafoglalását. Ide sereglettek korábban a terrorszervezet harcok elől menekülő vezetői az északi Rakkából és Deir-ez Zórból, valamint Irakból. Majadín birtoklásáért komoly verseny folyt a szíriai vezetés és az amerikai támogatást élvező milíciák között. Washington ugyanis attól tartott, hogy a szíriai kormányerők előrenyomulása az iraki határ felé elősegítheti a Damaszkusz szövetségesének számító Irán befolyásának kiterjesztését a térségben egy “síita szárazföldi folyosó” nyitásával, amely Irakon, Szírián és Libanon keresztül egészen Izraelig ívelhet. Damaszkusz pedig – karöltve a Teherán támogatta síita milíciákkal – azon volt, hogy elsőként érjen Majadín alá.

Mit vesztett a terrorszervezet az elmúlt 11 hónapban Irakban?

Káim. Az iraki kormányerők október végén indították műveleteiket az el-Anbár kormányzóságbeli város és a közeli szíriai-iraki határátkelő visszavételére, amelyek elfoglalását pénteken jelentette be Bagdad. Az Eufrátesz völgyére nyíló határátkelőt az Iszlám Állam főleg csapatok és ellátmány szállítására használta a szomszédos országok között.

Havídzsa. A Kirkuk kormányzóságbeli város október 10-én került iraki és kurd pesmerga csapatok kezére. A városban több száz dzsihadista adta meg magát családtagjaikkal együtt.

Tell-Afar. A települést koalíciós légicsapások támogatásával augusztus 30-án foglalták el iraki kormányerők. Több ezer iszlamista harcos és családtagja került az iraki hadsereg és kurd harcosok fogságába. Ez volt az első alkalom, hogy az Iszlám állam tagjai tömegesen adták meg magukat egy katonai vereséget követően.

Moszul. A bagdadi vezetés július 10-én hirdetett győzelmet az Iszlám Állam iraki “fővárosában”, bár szórványos harcok a város alatt futó alagútrendszerekben még hetekig folytatódtak. A dzsihadisták 2014-ben iraki és szíriai területeken kikiáltott “kalifátusa” Moszul visszafoglalásával gyakorlatilag összeomlott. Irak második legnagyobb városa a szélsőségesek vezetésének találkozó helye volt. Moszul volt egyben a legnagyobb város az Iszlám Állam uralma alatt, ahol a többi között robbanóanyagokat, autókba szerelt pokolgépeket és aknavetőgránátokat állítottak elő olyan gyárakban, amelyek védelmére a helyi civileket használtak élőpajzsként a koalíciós bombázások ellen. Több ezren vesztették életüket, polgári személyek és iraki katonák, a városért vívott kilenchónapos hadművelet során.

Hová húzódtak vissza a dzsihadisták?

Bukamal. Ez az utolsó jelentősebb szíriai város az Iszlám Állam ellenőrzése alatt. Szintén tartja még magát a terrorszervezet az el-Haszaka és Deir-ez-Zór tartományok falvaiban a szíria-iraki határ mentén, valamint az Eufrátesz nyugati partján a szír sivatag felé eső területen Deir-ez-Zór és Homsz tartományok között. Damaszkusz közelében egy kisebb térségben szintén jelen van a terrorszervezet.

Irakban elszórtan működnek az Iszlám Állam sejtjei a ninivei, anbári és szalaheddíni kormányzóságokban.

Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a múlt héten elmondta: a szélsőségesek vezetőinek egy kisebb csoportja felkeléseket próbál szítani Afrikában és Ázsiában. Az Iszlám Állam egyiptomi, líbiai, száhel-övezeti és Fülöp-szigeteki ágai rendszeres terrortámadásaikkal pedig továbbra is kihívást jelentenek a helyi hatóságoknak.

Forrás: MTI/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Berlin, 2017. november 20.
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke nyilatkozik Berlinben 2017. november 19-én, miután a Szabaddemokrata Párt (FDP) kivonult a tárgyalásokról, és ezzel kudarcba fulladtak a kormányalakítás céljával tartott négypárti koalíciós egyeztetések. (MTI/EPA/Christian Bruna)

Megbukott Angela Merkel koalíciós terve

Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról. Ezután Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt.

Read More »