Puigdemont nem siet haza Brüsszelből

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy kész indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson. “Kampányolni bárhonnan lehet” – emelte ki.

“Készen állok a jelöltségre (…), kampányolni bárhonnan lehet” – emelte ki a múlt pénteken menesztett, hétfő óta Brüsszelben tartózkodó Puigdemont az RTBF belga közszolgálati televíziónak adott interjújában.

Barcelona, 2017. november 2. "Demokráciát" és "Szabadságot a politikai foglyoknak" felirattal tüntetnek a leváltott katalán kormány támogatói a barcelonai kormányhivatal előtt 2017. november 2-án, amikor a menesztett elnökségi tagok bírósági meghallgatásra utaztak Madridba. Két nappal korábban José Manuel Maza spanyol állami főügyész büntetõeljárást kezdeményezett a feloszlatott katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt. (MTI/EPA/Javier Etxezarreta)

Barcelona, 2017. november 2.
“Demokráciát” és “Szabadságot a politikai foglyoknak” felirattal tüntetnek a leváltott katalán kormány támogatói a barcelonai kormányhivatal előtt 2017. november 2-án, amikor a menesztett elnökségi tagok bírósági meghallgatásra utaztak Madridba. Két nappal korábban José Manuel Maza spanyol állami főügyész büntetőeljárást kezdeményezett a feloszlatott katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt. (MTI/EPA/Javier Etxezarreta)

“Legitim kormányzatként tekintünk magunkra. Muszáj folytonosságnak lennie ahhoz, hogy elmondjuk a világnak, mi folyik Spanyolországban” – hangsúlyozta. A korábbi elnök emellett bírálta a szerinte “barbár” módon viselkedő Mariano Rajoy spanyol kormányfőt, amiért “be akarja börtönözni a másként gondolkozókat”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás