Osztrák választás: Sebastian Kurz és pártja az élen

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) a szavazatok 30,2 százalékával győzött az előrehozott osztrák parlamenti választásokon vasárnap az ORF televízió és a SORA közvélemény-kutató intézet hivatalos előrejelzése szerint. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) között szoros a verseny a második helyért az előzetes eredmény szerint.

A szavazatok 42,4 százalékának összeszámlálása után készült előrejelzés szerint a második helyen az eddigi ellenzéki, az ÖVP-től jobbra álló szabadságpárt áll a szavazatok 26,8 százalékával, míg szorosan a nyomában az eddigi nagykoalíciót vezető szociáldemokraták a voksok 26,3 százalékával.

Az előrejelzések azt valószínűsítik, hogy az ország új vezetője, a néppárt elnöke, az eddigi külügyminiszter, a 31 esztendős Sebastian Kurz lesz, és Ausztriát az eddigi nagykoalíció helyett új kormányzati szövetség irányítja majd.

A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, az SPÖ-ből és az ÖVP-ból álló nagykoalíció mindenekelőtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követően írták ki az előrehozott választásokat.

A előzetes, nem hivatalos végeredmény késő estére várható.

Friss hírünk a témában: Bizakodóak az osztrák pártvezetők

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

epa06307554 A handout photo made available by Dalai Nohra  shows Lebanese Prime Minister Saad Hariri speaks During a conference under slogan Together against piracy' in Beirut, Lebanon, 03 November 2017 (Issued 04 November 2017). Hariri announced on 04 Novermber 2017 that he resigns from the Prime Minister's office. According to media reports, Hariri said that the current political climate reminds him with the time before the assassination of his father, former Lebanese Prime Minister Rafic Hariri, and he also mentioned Iran's influence in his country, and the region. Hariri came into office for his second term on 18 December 2017.  EPA/DALATI NOHRA HANDOUT  HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

Egyelőre tisztségében marad a libanoni kormányfő

A hazájába két és fél hetes távollét után visszatérő Szaad Haríri libanoni miniszterelnök a tévében közvetített nyilatkozatában elmondta, benyújtotta hivatalos lemondását Michel Aun köztársasági elnöknek, aki nyomatékosan javasolta, várjon vele, engedjen teret a lemondás okairól és politikai hátteréről folytatandó párbeszédnek. Hozzátette, hogy elfogadja az elnök javaslatát.

Read More »