Nem járt szerencsével Tillerson az Öböl menti viszály rendezésében

Kézzel fogható eredmény nélkül ért véget szerdán Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek a Katart büntetőintézkedésekkel sújtó négy arab állambeli kollégájával Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalása a viszály enyhítéséről.

Tillerson Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterei mellett Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal és a június végén trónörökösévé kinevezett Mohamed bin Szalmánnal is egyeztetett Dzsiddában a terrorizmus és annak pénzelése elleni küzdelemről.

„Örvendetes látni a kettőnk közötti folytatólagos együttműködést, sőt annak megerősödését és határtalan kiszélesedését” – hangoztatta az amerikai külügyminisztert üdvözlő Mohamed bin Szalmán.

Sejk Abdalláh bin Zájid ál-Nahajan, az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere azt mondta: Tillerson útja vélhetőleg nem fog áttörést hozni a viszályban. „Úgy vélem, enyhít a feszültségen, de csak elnapolja a problémát, amely csak növekedni fog a jövőben” – tette hozzá.

Az ügyben közvetíteni próbáló Kuvaitba tartó Tillerson korábban terrorizmusellenes együttműködési megállapodást írt alá az Egyesült Államok és Katar között, amit Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek közös közleményükben „nem elégségesnek” neveztek, egyben visszaállították 13 pontba szedett – korábban semmisnek nyilvánított – követeléslistájukat Dohával szemben.

A négy arab ország, továbbá Líbia, Jemen, Mauritius és a Maldív-szigetek június 5-én jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, és kereskedelmi blokád alá veszi, mert terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beavatkozik a belügyeikbe. Később csatlakozott hozzájuk Mauritánia és a Comore-szigetek, illetve Jordánia és Dzsibuti is korlátozta a diplomáciai kapcsolatokat Katarral.

Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek június 22-én 13 követelést szabott Katarnak, amelyek teljesítésére tíz napot adott. A határidőt később két nappal meghosszabbították. A követelések között szerepelt az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárása, az Iránnal fenntartott kapcsolatok szűkítése és a katari török katonai jelenlét felszámolása is.

A négy ország hangsúlyozta, feltételeikről nem alkudoznak, és Katart elszigetelő további lépésekkel fenyegetőztek, ha Doha nem fogadja el követeléseiket. Katar szerint az említett követelések teljesíthetetlenek, ezért visszautasította azokat.

Korábban írtuk: Amerika nem tudja elengedni a katari válság ügyét

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »