Merkel és Macron felrázhatja Európát

A bizakodás és a tetterő jellemezte az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek pénteken véget ért tanácskozását – mondta Angela Merkel német kancellár a kétnapos brüsszeli találkozó után rendezett sajtótájékoztatón, amelyet rendhagyó módon a francia államfővel, Emmanuel Macronnal közösen tartott.

Kiemelte, hogy az uniós csúcs egy új bizakodás szellemét sugározta, és tudatossá vált bennük, milyen erőteljesen kell foglalkozniuk saját jövőnkkel, vagyis azzal, hogy milyen lesz az EU a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) után.

A német kancellár és a francia államfő az uniós vezetők értekezletei után rendszerint külön-külön tájékoztatja a sajtót. A közös fellépés annak felmutatását szolgálta, hogy az uniós integráció motorjaként számon tartott német-francia együttműködés ismét intenzív.

Angela Merkel elmondta: hasznosnak bizonyult, hogy Németország és Franciaország együtt készült fel a tanácskozásra. Mindkét ország az EU-nak és partnereinek egyaránt hasznos, “win-win helyzetet” eredményező folyamattá akarja alakítani a globalizációt – tette hozzá. Az EU továbbfejlesztésében akár az unió működéséről szóló szerződés módosítása is szóba jöhet. Hangsúlyozta, hogy az együttműködés nem jelenti mások kizárását.

Emmanuel Macron hozzátette, hogy a francia-német “szimbiózis” elengedhetetlen előfeltétel az EU gondjainak megoldásához. Párizs és Berlin ezentúl kéz a kézben dolgozik majd, és megtalálja a közös hangot, mert csak így lehet választ adni az egész EU előtt álló kihívásokra – mondta a francia államfő. Macron elmondta hogy terveznek egy menetrendet, amely az EU fejlesztésének következő tíz évéről szól. Megjegyezte, hogy konkrét bejelentéseket még nem tesznek, mert nem akarnak olyasmit ígérni, amit nem lehet betartani.

Kapcsolódó cikkünk: Az EU-csúcs első napja: terrorizmus, bevándorlás, Brexit

A német kancellár elsőrangú fontosságú ügynek nevezte a digitalizációt, mint mondta, ezzel kapcsolatban Berlin és Párizs rálép a gázpedálra, mert a világ nem alszik és nem vár az EU-ra. A csúcs eredményeiről szólva kiemelte, hogy az EU egyértelműen állást foglalt a párizsi nemzetközi klímavédelmi megállapodás mellett, amely szavai szerint nemcsak az éghajlatváltozás megfékezéséhez járul hozzá, hanem a technológiai innováció révén az EU gazdasági fejlődéséhez is. Hozzátette, hogy a közös védelmi- és biztonságpolitikában minőségi előrelépést sikerült elérni, különösen a védelmi képességek fejlesztését szolgáló közösségi alap felállításával.

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi beszámolójával kapcsolatban azt mondta, hogy bizakodásra adnak okot a gazdasági mutatók. Az utóbbi időszakban tízmillió új munkahely jött létre az EU-ban, és jelentősen csökkent a túlzottdeficit-eljárás alatt álló tagállamok száma.

A Brexittel összefüggésben aláhúzta, hogy jó kezdet, de még nem áttörés Theresa May brit kormányfő javaslata, miszerint a tagság megszüntetése után is maradhatnak Nagy-Britanniában a Brexit előtt érkezett uniós állampolgárok.

Szkeptikusnak mutatkoztak pénteken a brüsszeli európai uniós csúcstalálkozó résztvevői Theresa May brit miniszterelnök kezdeményezéseit illetően, amelyek alapján az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnése után a szigetországban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek – derült ki az ülésen elnöklő Donald Tusknak az értekezletet lezáró sajtótájékoztatóján.

Az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott: első benyomása az, hogy az Egyesült Királyság ajánlata elmarad az elvárásaiktól. Hozzátette: a tárgyalócsoport tüzetesen megvizsgálja majd az írásban előterjesztett dokumentumot.

May az ülést követően is megismételte, hogy komoly és méltányos az állampolgári jogok biztosításáról szóló brit ajánlat, amelyet a kormány hétfőn fog részletesen ismertetni.

Angela Merkel kérdésre válaszolva elmondta, hogy nincs előrelépés a menekültek tagállamok közötti elosztásának ügyében, az európai uniós külső határok védelméről viszont nagy az egyetértés. Hozzátette, hogy a menekültek elosztásáról tovább kell beszélni, mert fontos kérdés és érinti a tagállamok közötti szolidaritás ügyét. Azonban a csúcstalálkozón nem fordítottak sok időt erre, mert világos volt, hogy nem lehet előrelépni.

Forrás: MTI/dpa/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás